A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és az RWE úgy döntött, hogy leállítja a Mátrai Erőmű Zrt. 300 milliárd forint költséggel járó, kapacitásbővítő beruházását - közölte a két vállalat csütörtökön.
A közlemény szerint a tulajdonosok, mérlegelve a gazdasági megtérülést, a környezetvédelmi szempontokat és Magyarország, valamint az Európai Unió energiagazdálkodási terveit, úgy találták, hogy hosszú távon nem lenne rentábilis a tervezett közös beruházás, így leállították a Mátrai Erőmű Zrt. új blokkjának beruházási tervét.
Az erőmű négy éve jelentette be az új, 440 megawattos fejlesztési tervet, ami 2011-12-től a meglévő kapacitások körülbelül 50 százalékos bővítését jelentette volna. A tervezett fejlesztés jelentős külső pénzügyi források bevonásával és az energiaszektorban is kiemelkedő nagyságú (a teljes költség 80 százalékára rúgó) hitellel jöhetett volna csak létre.
A mostani döntés alapját képező tanulmányok szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben a beruházás pénzügyileg instabil, figyelembe véve a pénzpiaci folyamatokat, a villamos energia árát és azt, hogy a lignittel üzemelő új blokkok felépítése után további környezetvédelmi költségekre is kellene számítani az Európai Unió szigorodó jogszabályai miatt.
A lignittüzelésű új erőművet úgy tervezték, hogy az 10 százalékban biomassza-tüzelésre is alkalmas legyen, és ez utóbbi tüzelőanyag aránya 30 százalékra növelhető.