Egymillió magyar háztartásnak több mint tízezer forinttal nőhet a gázszámlája

gáz, gázóra, gázszolgáltató, gázáremelés, gázláng
Vágólapra másolva!
Januártól a mintegy 3,5 millió lakossági gázfogyasztó kétharmadánál nem, vagy csak elenyésző mértékben emelkedik a gáz ára, a fennmaradó egyharmadnak azonban évi, akár több tízezer forintos többletkiadással kell számolnia. A nagycsaládosok kedvezményt kapnak.
Vágólapra másolva!

"Nekünk nem kell többet fizetni januártól" - mondta egy XII. kerületi, 45 négyzetméteres lakásban élő fiatal házaspár a kormány csütörtöki gázárbejelentése után. Hozzátették: tavaly november és idén november között valamivel több mint 1000 köbméter gázt használtak el. "Cirkóval oldjuk meg a fűtést és a melegvíz-ellátást, és a lakás mindkét szobájában és a fürdőben is van egy-egy radiátor" - tették hozzá.

Nekik valóban nem kell magasabb árakkal számolni, Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón ugyanis azt jelentette be, hogy januártól ugyan sávosan emelkedik a gáz lakossági ára, de a "szegényebbeknek, a nagycsaládosoknak és a nyugdíjasoknak" nem kell többet fzetnie, mivel 1200 köbméteres éves fogyasztásig 2011-ben is fennmarad a kormány által, a választások után az egyetemes szolgáltatói körben (azaz a lakossági és a kisebb intézményi, céges fogyasztók számára) bevezetett ármoratórium.

Nagyobb lakás, magasabb ár

A nagyobb lakásban élők helyzete azonban romlik majd, főleg, ha nem tartoznak a nagycsaládosi körbe. "Nekünk mindenképp többet kell majd fizetnünk, a lakásunk ugyanis viszonylag nagy, ahol a 8 hónapos kisfiúnk miatt egész nap fűteni kell, így évente nagyjából 2200 köbméter gázt fogyasztunk - mondta el az [origo]-nak egy több mint száz négyzetméteres, belbudai lakásban lakó anyuka. A lakás ugyan nagy, de mivel gyeden vagyok itthon, így a bevételeink nem túl magasak. Télen havi párezer forinttal magasabb fűtésszámlára számítok, ami jó eséllyel meghaladja majd a 40 ezer forintot, így komoly érvágást jelent - tette hozzá.

Hasonló fogyasztásról számolt be az [origo]-nak egy budai lakópark egyik 92 négyzetméteres lakásában élő, kétgyerekes nő is, aki átalányban fizet, mégpedig havonta 24 ezer forintot. "Sokallom ezt az összeget, és bár a gázár emelkedik januártól, de így is kisebb számlára számítok, mint tavaly, mégpedig azért, mert a kisebb fiam is bölcsis lett, azaz, napközben nem kell már teljes kapacitáson menni a cirkónak" - mondta.

"Egy 90 négyzetméteres, 3 szobás, nagy belmagasságú, cirko fűtéses, pesti belvárosi bérlakás éves gázfogyasztása csaknem 240 ezer forint, úgy, hogy a lakásban hárman élünk" - mondta el egy huszas éveiben járó lány, aki egy szobát bérel. A nyári hónapokban ez fejenként 1000-1200 forintos kiadást jelent, mivel nem fűtenek, így csak a gáztűzhely és a melegvíz-használat adja a gázfogyasztást. "Egy kevésbé hideg őszi hónapban, például októberben húszezer körül van a lakás gázszámlája, míg a keményebb téli hónapokban ötvenezer körül. Az éves gázfogyasztás 1700-1800 köbméter" - mondta, hozzátéve, hogy a mostani gázáremelésből adódó havi párszáz forintos pluszt még ki lehet bírni

Kétharmadnak nem drágul a gáz

A miniszter közölte: a 3,5 millió magyarországi fogyasztási hely 57 százalékánál nem lesz áremelés, az 1200 és1500 köbméter között fogyasztó 9 százaléknál pedig mindössze 0,7 százalékos lesz a drágulás. A lakosság e 66 százalékába, Fellegi Tamás szerint beletartozik többek között az összes nyugdíjas, illetve "átlagfogyasztó". A nagycsaládosok, vagyis a 3 vagy több gyereket nevelők kezdvezményre számíthatnak, gyermekenként további plusz 200 köbméter erejéig fogyaszthatnak a jelenlegi moratórium szerinti árakon. Az 1500-2000 köbmétert fogyasztó háztartások 4,5 százalékos áremelkedéssel szembesülhetnek januártól, az ennél több gázt felhasználó háztartások pedig 6,1-9,3 százalékkal fizethetnek többet.

Lakossági gázárak változása január 1-től

Fogyasztói kategória (köbméter/év)

Áremelés mértéke (%)

Fogyasztói érintettség (%)

Áremelkedés forintban éves szinten

0-1200

0

57

0

1200-1500

0,7

9

1176-1470

1500-2000

4,5

13,7

9450-12 600

2000-2500

6,1

9,3

17 080-21 350

2500-3000

7,1

5

24 850-29 820

3000-3500

7,8

2,5

32 760-38 220

3500-4000

9,3

3,5

45 570-52 080


Forrás: [origo]-számítás

A jelenleg érvényes, köbméterenkénti - támogatás nélkül - 140 forintos lakossági gázár tehát az 1500 köbméternél többet fogyasztók esetében emelkedik érzékelhető mértékben. A harmadik sávba tartozó - 1500-2000 köbméter közötti fogyasztású - háztartások esetében a 210 ezer-280 ezer forintos éves díj 9450-12 600 forinttal emelkedhet, a többieknél pedig 17-52 ezer forintos lehet az éves drágulás.

Köbméterek, határok, átlagok

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató vezetője az [origo]-nak azt mondta, hogy nagyon nehéz megmondani, mennyi egy átlagos magyar háztartás gázfogyasztása. "Nem mindegy, hogy családi házról, ikerházról vagy éppen tízlakásos vagy százlakásos társasházról beszélünk. A háztartásokban különböző minőségű berenezdések vannak, ráadásul a háztartások eltérő hőmérsékletre fűtik fel a lakást. A különböző paraméterek ellenére, egy háztartásra jutó gázfogyasztás, átlagosan 1600 köbméter lehet" - tette hozzá Hegedűs.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Nem kell drágulással számolni, ha csak főzésre megy a gáz

Hasonló mértékű, éves szinten 1660 köbméteres gázfogyasztással számol az Energia Klub tavaly publikált elemzése, 2007 őszén pedig, az előző kormány szóvivője, Budai Bernadett mondta azt, hogy az átlagos gázfogyasztás 1500-1600 köbméterre tehető évente. Az egyik névtelenséget kérő gázszolgáltató szakembere azonban az [origo]-nak azt mondta: egy átlagos, azaz 60-65 négyzetméteres lakás éves fogyasztása 1200-1300 köbméter, és a Magyar Energia Hivatal egyetemes szolgáltatóktól származó, tavalyi adatai is ekkora fogyasztásra utalnak. A kormány mostani javasatában az 1200 köbméteres fogyasztást vette átlagosnak, de gyakorlatilag 1500 köbméterig nem kell jelentős áremeléssel számolni.

Áprilisban volt áremelés

A Fidesz az elmúlt években rendszeresen támadta a szocialista kormányokat a gázármelések miatt, majd kormányra kerülve befagyasztotta az energiaárakat, és tárgyalásokat kezdeményezett az árak megállapításának, a későbbiekben követendő módjáról. Ennek bejelentését először szeptemberre ígérték. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor másfél hete a Hír Televízió műsorában azt mondta: lehet, hogy csak ebben az évben tudják befagyasztva tartani a lakossági energiaárakat, jövőre már nem.

Legutóbb tavasszal, április 1-től emelkedtek a gázárak. A korábban beharangozott 17 százalék helyett átlagosan 10,1 százalékkal drágult a gáz. A kisfogyasztóknál 9,98, a 20-100 köbméter közötti fogyasztók (óvodák, társasházak) esetében 9,5 százalékkal emelkedett az ár, a 100-500 köbméter között fogyasztóknak pedig 10,2 százalékkal kellett többet fizetniük áprilistól. Bár a Bajnai-kormány először áprilistól, később júliustól szüntette volna meg a gázártámogatási rendszert, ám az új kormány nyáron úgy döntött, december végéig fenntartja a gázártámogatási rendszert. A kormány ismét meghosszabbította ezt, azaz, következő év közepéig biztosan marad a dotáció, erre 26,5 milliárd forintot különített el a kormány a jövő évi költségvetésben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!