A Magyar Nemzeti Bank korábban készített egy jelentést, amelyben megállapította, hogy már nemcsak azért pang a vállalati hitelezés Magyarországon, mert a bankok vonakodnak attól, hogy kölcsönt nyújtsanak, hanem azért is, mert újabban a bankok hitelezési képessége romlik, ami visszafogja a hitelezést.
Az elemzésben az MNB megjegyzi, hogy a vállalatok ugyanakkor szívesen vennének fel hitelt, főként rövid lejáratú hitelek iránt élénk a kereslet. Közben két hazai bank is új, vállalkozásoknak szóló hitelkonstrukciót jelentett be.
Az OTP június 1-jétől indította el új vállalati hitelprogramját, amelynek 100 milliárd forintos hitelkeretét döntően középvállalkozásoknak ajánlják fel. Wolf László vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a vállalati hitelprogram az Új Széchenyi-tervhez igazodva 2013 végéig tart. Wolf szerint "a javuló makrogazdasági feltételek, a stabilizálódó gazdasági növekedés, a belső kereslet várható élénkülése, a beruházások enyhe növekedése és a kedvező exportkilátások" már megfelelő környezetet kínálnak a vállalati hitelek bővítésének.
A Budapest Bank is új konstrukciót kínál lakossági és mikrovállalkozói ügyfeleinek. A kölcsön előnye a bank szerint, hogy a törlesztőrészlet a teljes futamidő alatt változatlan marad, így a visszafizetés tervezhetővé válik az ügyfelek számára.