Kedvezményes árusítási helyeket jelölnek ki az önkormányzatok a dinnyetermelőknek a megyei jogú városokban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Kósa Lajossal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével állapodott meg erről. A megállapodás értelmében az őstermelők a városközpontokban és más forgalmas helyeken - egy városban legkevesebb öt helyszínen - kapnak dinnyeárusítási lehetőséget.
A kijelölt helyeken csak olyan őstermelők árusíthatnak, akik őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek, és a falugazdásztól igazolást kaptak arról, hogy 2011-ben értékesítési céllal dinnyét termelnek. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal már hétfőn utasította a falugazdászokat, hogy soron kívül adják ki az igazolásokat a gazdáknak.
Korábbi információk szerint az idén mintegy ötezer hektáron termelnek dinnyét Magyarországon. A területről származó mennyiség mintegy 60 százalékát Békés megyében, elsősorban Medgyesegyháza környékén termelik meg. Ebben az évben várhatóan mintegy 180 ezer tonna dinnye terem Magyarországon. Ennek a mennyiségnek mintegy 70 százalékát külföldön, a többit belföldön értékesítik.