Harmati László, a bankszövetség elnökségi tagja azt mondta, vizsgálataik szerint az új árfolyam-rögzítéses konstrukció reális alternatíva lehet az átlagos, tizenöt éves hátralévő futamidejű devizahitellel rendelkezők számára. Az eddig kevesek által választott árfolyamrögzítés új, a konstrukciót vonzóbbá tenni hivatott szabályairól december 15-én állapodott meg a kormány és a szövetség. (Az új feltételekről itt olvashat.) Gyuris Dániel szerint az árfolyamrögzítés új szabályai az első negyedév végéig megszületnek.
A Bankszövetség alelnöke azt is elmondta, hogy a végtörlesztési igényt bejelentők összesített adatai még nem állnak rendelkezésre, de a bankszövetség becslése szerint az összes deviza-lakáshiteles ügyfél több mint húsz százaléka vehet részt a programban, ami a bankszektornak nagyjából négyszázmilliárd forint veszteséget okozhat. A kormánnyal kötött egyezség értelmében ennek harmadát írhatják le a pénzintézetek a bankadóból, tehát a költségvetés tehervállalása ez esetben százmilliárdos nagyságrendűnek ígérkezik.
A kormány a december közepi megállapodásban foglalt vállalásait eddig teljesítette azzal, hogy a szükséges jogszabályok egy része december végéig megszületett, de további jogszabályokra is szükség van az árfolyamrögzítés új szabályainak életbe léptetéséhez - hangzott el a sajtóbeszélgetésen.
Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester Erste Banknak írt leveléről, amelyben a város által kibocsátott devizakötvényekkel kapcsoltaban a banktól tehermegosztást kért, a szövetség tisztségviselői azt mondták: az esetet a bankszövetség nem kívánja kommentálni, ezek kétoldalú ügyletek, a hitelnyújtóra és az adósra tartoznak. Azaz ezeket az ügyeket minden önkormányzatnak magának kell rendeznie a bankjával. A bankszövetségi vezetők azt is elmondták, mióta az állam átvette a megyei önkormányzatok számlavezetését, rendben folyik a hitelek törlesztése és az átadás problémementes volt.