Pénteken kezdik nyomni az észak-balatoni térség helyi pénzét, a balatoni koronát, amely várhatóan március végén kerül forgalomba - mondta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön a veszprémi közgyűlésben.
Porga Gyula polgármester tavaly május közepén jelentette be, hogy helyi pénz bevezetését tervezik Veszprémben és térségében. A kezdeményezéshez csatlakozott Balatonalmádi, Balatonfüred és Várpalota, valamint három környékbeli község, Nemesvámos, Litér és Tihany.
A bankjegysorról, amely utalványként fog működni, Porga Gyula csütörtökön úgy fogalmazott: "lehet, hogy nem a miénk az első helyi pénz, de a miénk a legszebb". A balatoni koronát Vagyóczky Károly, a Magyarországon forgalomban lévő papírpénzek tervezője mutatta be a közgyűlésben.
Leitold László korábban közölte: a pénzkibocsátás monopóliuma Magyarországon a Magyar Nemzeti Banké, tehát a helyi pénz készpénzt helyettesítő utalvány. A helyi pénz forintfedezetét elhelyezik egy bankban, hogy az utalvány átváltható legyen forintra.
Sopronban már működik helyi pénz, a kékfrank, amely 2010 áprilisában jelent meg, kibocsátására létrejött a Ha-Mi Szövetkezet. Az elfogadóhelyek egy része 5-15 százalékos kedvezményt ad a vásárlónak kékfrank használata esetén. A Rábaközben a tallér került forgalomba tavaly ősszel.