Az elmúlt években nem indult annyi felszámolási eljárás őrző védő cégek ellen, mint tavaly. Összesen 472 társaság ellen kezdeményeztek felszámolást, és alig valamivel kevesebb vállalkozásnál határozták el a végelszámolást. Miközben a piacon működő cégek árbevétele megduplázódott az elmúlt öt évben, eredményük kevesebb mint a felére csökkent - írja a Gazdaság.hu üzleti hírügynökség.
Az elmúlt hat évben nem volt soha ennyi cég ellen eljárás. Tavaly 718 új vállalkozást jegyeztek be hasonló tevékenységgel, de ez sem ellensúlyozta a rekordszámú megszűnést. Jelenleg kicsit több mint 6500 cég tevékenykedik a piacon.
Tavaly csaknem 84 ezer embert foglalkoztattak az őrző-védő társaságok, az idén ez a szám 65 ezer alá csökkent. 2010-ben a piacon működő cégek összárbevétele az elmúlt öt évhez viszonyítva rekordot döntött, 475 milliárd forintot tett ki. Eredményeik azonban nem követték a forgalombővülést. Az utolsó fellelhető beszámolók alapján mérleg szerinti eredményük nem éri el a 2006-os év felét sem. A 6600 cég csupán 1,5 milliárd forint profitot tudhatott magáénak, míg 2006-ban 5000 vállalkozás 3,4 milliárdos eredményt produkált. Követelésállományuk viszont rekordméretre bővült: csaknem 70 milliárd forint kinnlevőséget igyekeztek behajtani. A Gazdaság.hu egy korábbi cikke szerint a tetemes felszámolást indokolhatja, hogy az őrző-védő cégek úgy próbálják egymást kiszorítani a piacról, hogy terhelő adatok gyűjtése után feljelentik a konkurenciát a hatóságoknál.