A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Románia már a második biztonsági hálóját szervezi

Vágólapra másolva!
Románia előrehaladott tárgyalásokat folytat a Világbankkal arról, hogy a nemzetközi pénzintézet kössön vele egy egymilliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződést - közölte csütörtökön Bogdan Dragoi román pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Az Agerpres hírügynökség által idézett tárcavezető szerint Romániának azért lenne szüksége erre a megállapodásra, hogy az ország védve legyen az európai államadósság-válság esetleges kedvezőtlen hatásaitól. Dragoi hangsúlyozta, hogy ez a hitelmegállapodás is elővigyázatossági típusú lenne, ami azt jelenti, hogy Románia csak váratlan helyzetben költené el a pénzt.

Romániának jelenleg mintegy 5 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelmegállapodása van, amit a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal kötött. Ezt a szerződést 2011 tavaszán írták alá a román hatóságok a nemzetközi szervezetekkel. A román hatóságok szerint eddig nem kellett igénybe venniük a hitelt.

Románia először 2009-ben kötött kétéves időtartamú, 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodást az IMF szervezésében. Ezt a készenléti hitelt az IMF és az Európai Bizottság mellett a Világbank is biztosította.

Dragoi szerint a most tervezett újabb elővigyázatossági hitelszerződésről a Világbank vezetősége június elején dönthet. Rámutatott: a hitel biztosításának előfeltétele a román adóhatóság átszervezése a hatékonyság növelése érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!