Tombol a karácsonyi őrület

kitörés
Vágólapra másolva!
Erősnek tűnik a grafikon alapján az Amazon és az eBay árfolyama, mindkét részvény kiugró teljesítményt érhet el az idei karácsonyi bevásárlási szezon miatt. A múlt héten a Fekete Péntekkel megkezdődött hivatalosan az idei ajándék beszerzési időszak, az első adatok alapján az internetes cégek lehetnek idén a nyertesek, már pénteken 1 milliárd dollárt meghaladó forgalmat értek el a webes cégek. Emiatt megvizsgáltuk az éllovasokat technikai szemüveggel is.
Vágólapra másolva!

Kimagasló teljesítményt mutattak be az elmúlt hetekben a technológiai papírok, különösen az online kereskedők. A szektort mozgását lekövető XLK ETF ugyan csak 6 százalékot emelkedett június eleje óta, de az Amazon és az eBay rendre 15 és 25 százalékot hízott. A papírok pedig nem járnak messze a történelmi csúcsoktól sem. A múlt hét pénteki rekordokat döntögető Fekete Péntek lökést adhat a részvényeknek. Persze a mai Cyber Hétfőről érkező adatoknak is lehet ebbe beleszólása.

Hivatalosan múlt héten a hálaadás után startolt el a a karácsonyi bevásárlási szezon az USA-ban. Az előbb említett két nevezetes nap közötti határ egyre inkább elmosódik, mivel már pénteken 1 milliárd dollár volt az online kiskereskedelmi forgalom. Hagyományosan az internetes bevásárlások és akciók a Cyber Hétfőn kezdődnek, de az éles verseny miatt már pénteken is komoly forgalmat bonyolítottak a webes cégek.

Mi az a Black Friday?

Karácsonyi bevásárlási szezon hagyományosan a hálaadást követő első pénteken, azaz fekete pénteken indul. Az elnevezés is onnan ered, hogy ezen a napon billen át "feketébe", azaz nyereségbe a cégek éves eredménye. Ennek mintájára indult el az e-kereskedelemben a Cyber Monday, amely a hálaadást követő első hétfőnek felel meg. Alakulásukat a befektetők kiemelt figyelemmel szokták követni.



Forrás: [origo]

Megtartotta a támasz, most 50 dollár a cél

Annak ellenére, hogy a nemzetközi piacokon az elmúlt hónapokban némi korrekciót lehetett látni , az eBay kimondottan jól vészelte át ezeket a napokat. A részvény 46 dollárig csúszott vissza, ahonnan sikeres fordulatot mutatott be. A papír pénteken az 50 napos mozgóátlag fölé került és közel áll ahhoz, hogy megrohamozza a 50,8 dolláros csúcsot.

Ha sikerül részvénynek tartania a hosszú távú emelkedő trendet, és új csúcsot tud ütni, akkor jó eséllyel indíthat rohamot az árfolyam a 60 dolláros szint fölé, amit a 138,2 százalékos Fibonacci jelölt ki. Történelmi csúcsnak minősülne, ha az árfolyam elérné a Fibó átlal meghatározott szintet. További lökést adhat az eBay számára az indikátorok mozgása. Az MACD vételi szignált jelez, míg az RSI közel áll a trendtöréshez.

A Fibonacci-számok a tőzsdén

Leonardo Pisano Bigollo, vagy ismertebb nevén Leonardo Fibonacci a 12. és 13. század fordulóján élt kiváló olasz matematikus volt, akinek a nevét a róla elnevezett számsorozatról ismerheti a világ (sokan a legjelentősebb középkori matematikusnak tartják). A Fibonacci-sorozat képzése nagyon egyszerű: az első két tag 0 és 1, innentől kezdve pedig mindegyik tag a megelőző két szám összege (0,1,1,2,3,5,8,12,21,34,...)

Fibonacci a sorozatot a közkeletű anekdota szerint egy házinyúl szaporulat növekedéséből kiindulva figyelte meg, de az igazi érdekessége, hogy a természetben szinte mindenhol feldedezhetjük a sorozatban bújkáló sajátos arányosságot, kezdve a faágak elhelyezkedésétől a csigaházak arányain át akár a tobozok leveleinek pozíciójáig. A Fibonacci-sorozat egymást követő tagjainak aránya 1,618-hoz közelít, ami ráadásul nem más, mint a már ókorban is ismert harmonikus arány, az aranymetszés.

A technikai elemzésben sokféleképpen szokták alkalmazni a Fibonacci-számok összefüggéseit, de a leggyakoribb szerepe talán az "ideális" korrekciós szintek meghatározásában van. Eszerint a módszer szerint egy markáns mélypont és csúcspont szintjét összekötve az elmozdulás 23,6, 38,1 és 61,8 százalékánál találhatók a Fibonacci-féle korrekciós szintek (az aranymetszésből is kiszámíthatók ezek a szintek). A korrekciós szintek sokszor szolgálnak támaszként vagy ellenállásként, jelentős részben éppen azért is, mert kellően sok befektető figyeli meg elemzéseiben ezeket a nevezetes szinteket, így önbeteljesítő jóslatként is működhetnek.



eBay (Nasdaq) napi grafikon

Forrás: [origo]

Ugyan lemaradó az Amazon, de tud ugrani, ha kell

Az eBayhez viszonyítva az elmúlt félév során lemaradó volt az Amazon, ugyanakkor érdemes a grafikonon észrevenni, hogy mekkora lendülettel lódult meg a papír néhány napja. A részvény az októberi 260 dollár fölötti szintekről 220 dollár környékéig csúszott vissza, ahol a 200 napos mozgóátlag mérnöki pontossággal megtartotta, melyet a 220 dollár körül húzódó támasz is segítette.

A menedékről komoly felpattanást mutatott be a részvény, könnyedén szelte át a rövid távú csökkenő trendvonalat. Az Amazon most közelít a 243 dollár körül húzódó 50 napos mozgóátlag felé, amin ha túljut, akkor ismét célba veheti a 260 dolláros ellenállást.

A szemfüles tőzsdéseknek feltűnhetett már korábban is, hogy a részvény fordulatra készül. Október vége és november közepe között markáns divergencia alakult ki a grafikonon. Az indikátorok már emelkedő irányban próbáltak mozogni, miközben az árfolyam újabb lokális mélypontot ért el.

Továbbra is jól festenek ezek a technikai segédeszközök, hiszen az MACD vételi szignált jelez, miközben az RSI növekvő pályára állt és átlépte az 50-es szintet is.

Amazon (Nasdaq) napi grafikon

Forrás: [origo]

Amennyiben pozitív értékesítési adatok látnak napvilágot, akkor jó esély van arra, hogy az internetes kereskedők komoly mozgásokat mutatnak be. Az elmúlt hónapokban viszonylag jól tartották magukat, ráadásul a szektorukhoz képest is jobb teljesítményre voltak képesek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!