200 millió eurós megtakarítási programot indít a Danone 2014-ig, mely a vállalat éves bevételeinek nagyságrendileg 2 százalékára rúgó összeg. A bejelentést követően több pletyka is napvilágot látott, egyes híresztelések szerint Nelson Peltz, a cég dúsgazdag befektetője késztette a francia cég vezetőségét a terv véghezvitelére. A részvényes november elején szerzett 1 százalékos tulajdonrészt a világ legnagyobb joghurt-előállító cégében, és azóta igyekszik a menedzsmentet meggyőzni arról, hogy radikálisan csökkentsék a társaság kiadásait.
A Danone szóvivője azonban cáfolta a híresztelést a Bloomberg-nek adott nyilatkozatában, azzal érvelt, hogy ez nem egy olyan jelentőségű döntés a vállalat részéről, amit egy havi ráhatás után akárki is ki tudna "csikarni". Arra a kérdésre mely szerint találkozott-e a menedzsment a közelmúltan Peltz-cel, nem válaszolt a szóvivő.
A vártnál jobban visszavette a dél-európai országok költekezését a válság, amit legfőképpen a cég Activia márkája érzett meg. Az elmaradt fogyasztás végül csökkenő profit marginokhoz vezettek.
A Danone részvénye az októberi bukdácsolást követően újra emelkedő irányt vett, a nyár végi szintek közelébe robogott a kurzus, az október 20-a környéki 2012-es mélypontról.
Danone (Euronext Paris)