A "Legjobb Vétel" - Ez lehet 2013 befektetési sztorija?

Vágólapra másolva!
Masszív alulteljesítés jellemezte a Best Buy tőzsdei teljesítményét az elmúlt években, ami a hagyományos, áruházi kiskereskedelem háttérbe szorulásával indokolható. A kiutat a menedzsment az online szegmensben látja, ami egyre nagyobb szerepet tölt be az amerikai vásárlók körében. A fordulatban talán az alapító, Richard Schulze bízik a legjobban, aki máris felvásárolná a céget, csak éppen még nem sikerült elegendő forrást találnia a tranzakció lebonyolításához. Az ügylet létrejöttében egyre kevésbé bíznak a piaci szereplők, ami az árfolyam lejtmenetében mutatkozik leginkább meg. Mindenestre a rövid távú felvásárlási-, és a hosszabb távú online sztori is jelentősebb felértékelődési potenciállal kecsegtet, persze a kockázatokat sem érdemes figyelmen kívül hagyni.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt héten ismét középpontba került az amerikai Best Buy kiskereskedelmi cég, melyet alapítója, Robert Schulze szeretne kivezetni a tőzsdéről. Elméletileg szombatig tehette volna meg ajánlatát a cégre az érdeklődő, azonban másodjára is kitolták a felek a határidőt, amire igen hevesen reagált a részvény árfolyama. Leghamarabb jövő februárban derülhet fény Schulze hivatalos ajánlatára, addig is érdemes lehet néhány pillantást vetni a Best Buy teljesítményére és kilátásaira.

Szakad az árfolyam

A Best Buy egy hagyományos kiskereskedelmi cég, amely az elektronikai eszközöket elsősorban áruházakban értékesíti. Részvénye az elmúlt 5 évben katasztrofális teljesítményt nyújtott a tőzsdén, árfolyama ugyanis csaknem a negyedére esett. Kurzusa sokáig együtt mozgott a kiskereskedelmi szektort lefedő XRT ETF-fel, de a pénzügyi világválság elülésével, 2009 márciusában elváltak útjaik, és a szélesebb csoportot lefedő instrumentum 92 százalékos emelkedéssel zárt, miközben a Best Buy 76 százalékot veszített értékéből.

Mi az az ETF?

Az ETF a tőzsdén kereskedett befektetési alap angol nevének rövidítése. Az ETF-ek olyan befektetési alapok, amelyeknek befektetési jegyeit bevezetik tőzsdére, így a részvényekkel megegyező módon lehet adni-venni az alapot. Az ETF-ek általában indexkövető alapok, azaz egy előre meghatározott részvényindek összetételét képezik le pontosan, így egy tranzakcióval megvásárolhatóvá téve az egyébként nehézkesen előállítható nagy részvényportfóliókat.

Mi az az XRT ETF?

Az XRT, azaz az SPDR S&P Retail ETF az amerikai kiskereskedelmi szektor lefedő indexkövető alap. Jelenleg 93 komponensből áll, melyek súlya december 17-én 0,69 és 1,79 százalék között szóródott. A Best Buy 0,73 százalékkal csupán a harmadik legkisebb részesedéssel bír.



Az időszak főként az online kereskedelem előretöréséről szólt, ami jócskán felülmúlta a Best Buy teljesítményét. Elsősorban az Amazon emelhető ki, ami több mint két és félszeresére emelkedett az eBay 61 százalékos növekedése mellett.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Árbevétel-erózió a hagyományos kiskereskedelemben

Az elmúlt években igencsak megcsappant a cég árbevételének bővülése, ami az egyre inkább háttérbe szoruló hagyományos áruházi kiskereskedelemi értékesítéssel áll összefüggésben. A gördülő 12 havi adatok a harmadik negyedében csökkenést mutattak, amire nemigen volt példa az elmúlt években, sőt, korábban tartósan kétszámjegyű növekedést mutatott fel a Best Buy.

A korábban kétszámjegyű árbevétel növekedésre is képes Best Buy bővülése annak ellenére lassult, hogy a 2009-es üzleti év harmadik negyedéve óta 15,1 százalékkal növelte a kiskereskedelmi hálózatát globális szinten.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az online lehet a kiút

Hubert Joly vezérigazgató egy novemberi elemzői és befektetői sajtótájékoztatón mutatta be a kiutat jelentő stratégiát a vállalat számára. Ezek szerint a cél az lenne, hogy a legnagyobb online elektronikai kiskereskedővé váljon a Best Buy.

Tavaly 2,3 milliárd dolláros online értékesítést generált a Best Buy, ami a teljes, 37,3 milliárd dolláros bevétel mintegy 6 százalékának felel meg. Joly elmondása szerint azonban az elkövetkezendő években két és félszer nagyobb bevétele keletkezhet a cégnek az online forgalomból.

Bár az elmúlt 4 évben stagnált a tengerentúlon az elektronikai eszközökből származó kiskereskedelemi bevétel, az online értékesítés szerepe mégis egyre nagyobb szeletet tudhat ebből magénak. A 2012-es 30 milliárd dolláros internetes értékesítés már az összforgalom 19 százalékát adta, szemben a 2009-es 15 százalékkal.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Best Buy piaci részesedése a hagyományos áruházi szegmensben (18%) mintegy két és félszerese az online-nal szemben. Utóbbiban 7 százalékot mondhat magénak, ami alapján a tizenegyedik legnagyobb szereplőnek számít. A piacot ezen a téren az Amazon uralja 21 százalékos részesedéssel.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A sajtótájékoztatót megelőzően a vállalat nem tulajdonított kellő szerepet az online értékesítéseknek gyorsjelentéseiben, csupán a legfrissebb, október végi harmadik negyedéves számok között lelhető fel az online árbevétel. Ezek szerint a vállalat 431 millió dolláros árbevételt ért el az interneten, ami a 10 753 millió dolláros összbevétel 4 százalékának felel meg.

Alacsony bázisról indul a Best Buy

A Best Buy honlapja éves szinten 1 milliárdos látogatottsággal rendelkezik, ennek csupán 1,3 százaléka végződik online vásárlással, ami a piaci átlagnál jóval alacsonyabb a vállalat tájékoztatása szerint. A kiskereskedő célja, hogy a fennmaradó látogatók 9 százalékát bírja vásárlásra, akik ugyan nem vásároltak online, de mégis hajlandónak mutatkoznának rá bizonyos akadályok elhárítását követően. A Best Buy számításai szerint minden egyes százalékpontnyi növekedés 250 millió dollárral javíthatja a működési eredményt, ami a megelőző üzleti év eredményének közel 10 százalékát jelenti, tehát korántsem lenne elhanyagolható összeg.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az amerikai vásárlási szokások alapján a Best Buynak megvan az esélye, hogy felpörgesse online értékesítését. A Consumer Barometer adatai alapján a tengerentúli vásárlók jelentős része használja ki az internet adta vásárlási lehetőségeket, ez legfőképp a számítógépes szoftverek, illetve hardverek területére igaz. Előbbi esetében az online módon történt vásárlások meghaladják a hagyományos áruháziakat, míg utóbbi esetében az értékesítések 40 százaléka bonyolódik az interneten. Nem mutat lényeges lemaradást a digitális kamerák, a mobiltelefonok és a CD/DVD-k eladása sem, arányuk 25-36 százalékosra tehető.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A felvásárlási sztori

Egy kérője már is akadt a cégnek, az alapító, Richard Schulze egyenesen kivezetné a tőzsdéről a Best Buyt, erre a tervére nyáron derült fény. Érdeklődése azonban egyelőre kevésnek mutatkozik, ugyanis elegendő tőke hiányában a befektetők egyre kevésbé hisznek a felvásárlási sztoriban, ami jól látható az árfolyam további mélyrepülésében. Jelenleg a részvények 21 százalékát tulajdonolja a vevőjelölt alapító.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A felvásárlási sztori alakulása:

  • Június 26. - Kiszivárog a hír, miszerint a Best Buy nemrég leköszönt elnök-vezérigazgatója, Richard Schulze - aki egyben a cég alapítója is - felvásárolná, majd kivezetné a kiskereskedőt a tőzsdéről.
  • Augusztus 6. - Részvényenként 24-26 dolláron vásárolná fel a Best Buyt Schultze, ami legrosszabb esetben is 36 százalékos prémiumnak felel meg az augusztus 3-i záróárhoz képest. A vevő ajánlatával összesen 8,1-8,8 milliárd dollárra értékeli a Best Buyt. A vételárból 1 milliárd dollár lenne a befektető saját vagyona, míg a fennmaradó részt hitelből, illetve kockázati tőkéből finanszírozná.
  • Augusztus 27. - A Best Buy menedzsmentje hajlandóságot mutat az üzletre. Schulze és potenciális befektetőtársai, a kockázati tőketársaságok 60 napot kapnak, hogy átvizsgálhassák a vállalat könyveit.
  • Október 25. - Ugyan lejárt a 60 nap, de ajánlat nem érkezett. A CNN értesülései szerint a vizsgálat a bejelentéshez képest később kezdődhetett meg. Felröppen a hír, miszerint Schulze 30 napos haladékot kérhet. A befektetők keze is megremeg, 10 százalékot zuhan az árfolyam.
  • November 16. - A Bloomberg értesülései szerint 30 napos haladékot kap Schulze. A háttérben a kockázati tőketársaságok bizonytalansága állhat, látva a Best Buy gyenge negyedéves eredményeit és az árfolyam esését. Az újabb eladói nyomás következtében már több mint 20 százalékkal áll alacsonyabban az árfolyam az augusztus elején közzétett vételi ajánlat bejelentése óta.
  • December 13. - A StarTribune értesülései szerint mindössze két napja maradt a vevőnek vételi ajánlatának megfogalmazásához, amire 15 százalékot ugrott a kurzus.
  • December 14. - Könnyedén visszaadta az előző napi megpattanást a Bust Buy árfolyama, miután kiderült, hogy két hónapon belül újabb haladékot kap Schulze. A felek ezúttal a február 1 és 28 között intervallumot jelölték meg céldátumként.

Piaci információk szerint Schulze továbbra sem tudta biztosítani a vételár fedezetét. A potenciális vevő ennek érdekében továbbra is együttműködik a kockázati tőketársaságokkal, illetve az sem zárható ki, hogy végül bankhitellel oldja meg a kivásárlást. Az egyelőre bizonytalan külső finanszírozók az újabb haladéknak köszönhetően betekintést nyerhetnek a Best Buy bevásárlási szezonbeli teljesítményére, ami a kiskereskedők legforgalmasabb időszakának számít. Az erről szóló adatokat január 11-én hozza nyilvánosságra a cég. A hivatalos ajánlat közzétételét követően a menedzsmentnek 30 napja lesz eldönteni, hogy elfogadják-e a Schulze által felkínált összeget.

Mit gondolnak az elemzők?

Az elemzők jelenleg a stratégiaváltás sikerességével, valamint a lehetséges felvásárlással sem számolnak, ami jól látszik az elemzői ajánlásokból is. A Bloomberg adatai szerint 27 szakértő követi a Best Buyt, melyből 21 tartásra, 4 eladásra, 2 pedig vételre ajánlja a részvényt. Az elemzői konszenzus célárfolyam 13,85 dollár, ami alapján megfelelő szinteken található a jelenlegi piaci árfolyam.

A 24-26 dolláros augusztusi nem hivatalos ajánlat bejelentése óta jelentős árfolyamzuhanáson van túl a Best Buy, így vélhetően a hivatalos tét is mérséklődhet az eredeti tervhez képest. Egy az ügylethez közel álló forrás novemberben még arról beszélt a StarTribune-nek, hogy 21-22 dollár lehet az új ajánlat. Azóta azonban nem hagyott alább a lejtmenet a parketten, így a StarTribune legfrissebb értesülései szerint az intézményi befektetők és az elemzők is 17 dollár körüli árral számolnak. Ez az ajánlat közel 40 százalékos prémiumnak felelne meg, ami hozzávetőleg megegyezik az eredeti vételár és az akkori piaci árfolyam közti különbséggel.

Mind a befektetők, mind az elemzők körében jelentős a bizonytalanság a cég jövőjével kapcsolatban, ami leginkább az árfolyam rendületlen zuhanásában testesül meg. Egyelőre a felvásárlási sztori végkimenetelére és az online stratégia sikerességére sem lehet biztosat mondani. Mindkettő jelentős kockázatot hordoz, ugyanakkor, ha bármelyik is kedvező fordulatot venne, akkor a Best Buy jelentős felértékelődési potenciállal kecsegtetne. Ráadásul úgy tűnik, hogy a fordulópontnak is a nagyon közeli jövőben lenne itt az ideje, hiszen a potenciális vevő sem húzhatja a végtelenségig a felvásárlást (a menedzsment és a befektetők türelme is véges), illetve a menedzsmentnek is rövidesen fel kellene mutatni valami eredményt az online szegmenssel kapcsolatban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!