A Starbuck tegnap tette közzé a pénzügyi első negyedévének eredményeit. Míg az egy részvényre jutó eredmény a tavalyi 50 centhez képest 13 százalékkal, 57 centre emelkedett, addig az árbevétel 10 százalékos növekedéssel 3,8 milliárd dollár lett a negyedévben. Az eredmény pontosan úgy alakult, ahogy azt a Reuters által megkérdezett elemzők is várták, azonban az árbevétel hajszálnyival alacsonyabb lett a 3,84 milliárd dolláros konszenzusnál.
A már egy évvel ezelőtt is működő üzletekben a társaság bevétele 6 százalékkal tudott növekedni, ami felülmúlta az elemzők által prognosztizált 5,5 százalékos bővülést. Ez elsősorban az Egyesült Államokban, illetve az ázsiai térségben tapasztalható pozitív folyamatoknak köszönhető. A Kínát is magában foglaló ázsiai térségben 11 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtt is üzemelő egységek árbevétele, és összességében 28 százalékos volt a növekedés ebben a régióban. Ezzel szemben Európában, a Közel-Keleten és Afrikában együttvéve 1 százalékos csökkenés volt tapasztalható, ami magasabb, mint az elemzők által várt 0,3 százalékos visszaesés.
A kávézólánc működési eredményeiben mikro szinten tetten érhetők a makro szinten jól látható gazdasági folyamatok. Ezek alapján a recessziós európai környezetben továbbra se várható jelentős felfutás rövid távon, amire üzletek bezárásával fog reagálni a Starbucks. A társaság alapító vezérigazgatója, Howard Schultz az Egyesült Királyságban tervezi a legtöbb bezárást.
Ezzel szemben a Kínában várhatóan folytatódó gazdasági növekedés-gyorsulás újabb üzletek megnyitására fogja sarkallni a társaságot. A tervek alapján 1300 új egységgel bővülhet idén a patinás kávézólánc, és véleményünk szerint ezen beruházások jelentős része az ázsiai térségben fog megvalósulni. Ezt az elképzelésünket támasztja alá az a tény is, hogy februárra tervezik az első vietnami bolt megnyitását.
A terveket illetően a menedzsment elmondta, hogy 10-13 százalékos bevétel növekedést prognosztizál az idei évre. A nettó eredmény 15-20 százalékkal növekedhet, így nagyjából 2,06-2,15 dollár lehet az egy részvényre jutó eredmény (EPS). Ezek mind szép számok, azonban az elemzők előzetesen 2,16 dollárra számítottak a 2013-as évet illetően, úgyhogy némileg csalódás, hogy a menedzsment valamelyest pesszimistább.
A menedzsment örül a kapszulás kávé biznisznek
A cég vezérigazgatója meghökkentő tényekkel kápráztatta el a befektetőket a gyorsjelentést követően. Howard Schultz szerint minden tízedik amerikai felnőtt vásárolt Starbucks ajándékkártyát az ünnepi időszakban.
A társaság Verismo márkanevű kapszulás kávéfőzőjével kapcsolatban elmondta, hogy egy több milliárd dolláros piaci lehetőségről van szó, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a Starbucks a kávék eladása mellett más forrásokból is jelentős bevételt érjen el. A készülék tavaly őszi bevezetése óta már 150 ezer darabot adtak el a 200-400 dolláros árú kávéfőzőkből.
Ami a negatív dolgokat illeti, a társaság arra panaszkodott, hogy a Sandy hurrikán alatt nagyon sokan tértek be az üzletekbe az ingyenes WIFI használat miatt, viszont nem nagyon fogyasztottak kávét. Ez volt az egyik oka annak, hogy romlott a társaság profit szintje az amerikai térségben.
A CNBC által megkérdezett egyik elemző úgy nyilatkozott, hogy jelenleg a Starbucks egy olyan részvény, amelyik megérdemelten van a jelenlegi magas áron. A növekedési sztory továbbra is nagyon erős, és a McDonald's példájából kiindulva még nagyon sok tér van felfutásra a fejlődő világban.
Az eredmények közzétételét követően a tőzsdezárás utáni kereskedésben több mint 2 százalékos növekedéssel reagált a Starbucks árfolyama.
Starbucks