Draghi: Nem gondolkozunk szigorításon

Vágólapra másolva!
Az elemzői konszenzusnak megfelelően 0,75 százalékon hagyta az irányadó rátát az Európai Központi Bank az év első kamatdöntő ülésén. Az euró picit erősödni kezdett a döntés után a dollárral szemben, 1,31 fölött mozgott az EURUSD, de a 14:30-as sajtótájékoztató után 1,32-t is megközelítette az árfolyam. A jegybank elnöke kiemelte, hogy a pozitív piaci folyamatok ellenére nem gondolkozik az EKB a nem hagyományos monetáris eszközök visszavonásán.
Vágólapra másolva!

Az Európai Központi Bank az év első kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta a 0,75 százalékon álló irányadó rátát. A bejelentés után az euró picit erősödni kezdett a dollárral szemben.

A 14:30-kor kezdődő sajtótájékoztatón Mario Draghi elmondta, hogy 2013-ban továbbra is gyenge lehet az eurózóna gazdasága, ami elsősorban a strukturális reformok lassú bevezetés miatt következhet be. Fokozatus javulásra az év második felében lehet számítani.

Az inflációval kapcsolatban a jegybank elnöke kiemelte, hogy idén minden bizonnyal 2 százalék alá eshet a mutató. Az inflációs kilátások kiegyensúlyozottak.

A kormányok számára fontos, hogy az adósság leépítésére koncentráljanak attól függetlenül, hogy az elmúlt hónapok során a piaci körülmények sokat javultak - emelte ki az EKB vezetője. A legnagyobb kockázatot a reformok lassú bevezetése jelentheti. Ha időben végrehajtják a reformokat az országok, az sokat segíthet az eurózóna stabilitásán is.

A sajtótájékoztató alatt az euró tovább folytatta erősödését a főbb devizákkal szemben. Az EURUSD 1,316 körül mozog jelenleg.

EURUSD napon belüli grafikon

Forrás: [origo]

Az euró a japán jennel szemben is erősödött, 2011 júliusában járt legutoljára ilyen magasságokban a kurzus.

EURJPY

Forrás: [origo]

A kérdésekre válaszolva a jegybank elnöke megjegyezte, hogy a kötvényhozamok sokat estek, illetve a CDS kockázati felárak is sokkal alacsonyabban vannak, mint korábban.

Az EKB továbbra sem gondolkozik a nem hagyományos monetáris eszközök kivezetésén, nem is beszéltek róla a mai ülésen, az alapkamatról a döntés egyhangú volt, nem merült fel a kamatcsökkentés lehetősége - emelte ki a újságírói kérdésre válaszolva Draghi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!