Kétszámjegyű éves árbevétel és profitnövekedésről számolt be a világ legnagyobb élelmiszeripari cége, a Nestlé 2012-es jelentésében. Értékesítése szinte egybevág az elemzők által várt összeggel, míg a nyereség közel két százalékkal jobb lett, mint a Bloomberg konszenzus.
Az elemzők azonban sokkal nagyobb figyelmet fordítanak az árbevétel organikus növekedésére, amely az akvizíciók mellett, az eszközértékesítések és a devizaárfolyam mozgások hatását is kiszűri. Ezek alapján 5,9 százalékos növekedésről számolt be a Nestlé az értékesítés terén, ami kis mértékben elmarad a 6 százalékos elemzői konszenzustól.
2012 egészét tekintve a fontos szereppel bíró Ázsiát, Óceániát és Afrikát magába foglaló régió organikus árbevétel növekedése 8,4 százalékos volt, míg a kilenchavi adat még 9,4 százalékos bővülést mutatott. Eközben a legngayobb súllyal bíró Amerika 5,2 százalékos növekedést mutatott, míg az európai értékesítés csupán 1,8 százalékkal bővült.
A üzemi eredményhányad, azaz az üzemi eredmény aránya az árbevételhez viszonyítva 15,2 százalékra nőtt, míg az elemzők 15,3 százalékra számítottak.
A menedzsment 5,1 százalékkal megemelte az éves osztalékfizetést, a 2,05 frankos részvényenkénti osztalék azonban elmarad az elemzők által várt 2,1 franktól. A tervezet szerint április 18-án fizetné ki az összeget a társaság.
Paul Bulcke, a Nestlé vezérigazgatója szerint cége idén is teljesítheti az 5-6 százalékos árbevétel növekedési ütemet, aminek fenntartása a hosszú távú célok között is megtalálható. 2010 és 2011 jobban sült el az élelmiszeripari társaság számára, ugyanis mindkét évben sikerült felülmúlni ezt az elvárást.
A Nestlé részvénye tavaly 19 százalékos emelkedést produkált, amivel sikerült legnagyobb versenytársait leköröznie, az Unilever 14 százalékos növekedése mellett a Danone csupán 2,8 százalékos pluszt tudott felmutatni. A mai kereskedést 2 százalék körüli csökkenéssel indította a Nestlé, miután tegnap új történelmi csúcson zárt 64,5 frankon.
A Nestlé árfolyama (Zürich)