Mégsem folytat tárgyalásokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a végül sikertelenül zárult e-útdíj tender résztvevőivel, melyet maguk az érintettek cáfoltak meg a Népszabadságnak. Ezzel tévesnek bizonyultak a Népszava azon értesülései, miszerint az NFM tárgyalásokat folyat az állami hatáskörbe vont beruházás megvalósításának részfeladatairól a tender korábbi résztvevőivel, a T-Systems és Kapsch társaságokkal.
A Magyar Telekom leányát, a T-Systems Magyarország Zrt.-t például meg sem keresték, míg néhány hete a Continental és a Kapsch egy olyan kérdést kapott, hogy le tudnának-e szállítani 280 ezer darab kamionokon elhelyezhető fedélzeti berendezést. Mindezt úgy, hogy július 1-ig fel is kellene szerelni a gépjárművekre. A napilap információi szerint a válaszban 7-8 hónapos reális leszállítási határidőt jelöltek meg a felek.
Egy beszállító azonban máris adódna a Népszabadság értesülései szerint az olasz Autostrade személyében, mely a kívánt határidőre szállítana. A cég neve nem ismeretlen, ugyanis néhány hete a sajtóban felmerült, mint a tendergyőztes Getronics új partnere a norvég Q-Free helyett. A közbeszerzési törvény azonban erre a cserére nem adott lehetőséget, így a Getronics sem tudta elvállalni a rendszer kiépítését, ezért a szerződést sem írta alá.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Magyar Telekom leánya részfeladatot sem fog kapni az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítésében.
A Magyar Telekom árfolyama