Akár történelmi jelentőségűnek is mondható határozatot hozott kedden az amerikai értékpapírpiaci felügyelet (SEC), miután úgy döntött, a tőzsdei vállalatok különféle közösségi média csatornákat is használhatnak hivatalos közzétételekre, a nyilvánosság számára szánt pénzügyi információk terjesztésére. A döntés hosszú vita végére tett pontot, amit fél éve a Netflix vezérigazgatójának Facebook-bejegyzése indított el.
Facebookon posztolt fontos adatot
Ahogy arról az Investor.hu-n is beszámoltunk, a Reed Hastings, az online videókölcsönzéssel foglalkozó Netflix vezére tavaly a Facebookon jelentette be, hogy 2012 júniusában a megtekintett filmek összesített hossza meghaladta az egymilliárd órát. Az adat meglehetősen fontos, hiszen azt mutatta, drasztikus ütemben bővül a Netflix felhasználói tábora. A részvény 6 százalékot emelkedett aznap, bár Hastings szerint ez inkább egy kedvező hangvételű elemzés megjelenésének tudható be. Hasonló helyzetbe került a Tesla Motors is, amelynek vezére decemberben a Twitteren jelentette be, hogy pozitív volt a cég cash-flowja.
Az SEC vizsgálatot indított a Netflix ellen, mivel a cég nem a megszokott csatornákat vette igénybe az árfolyamot befolyásoló horderejű információ közlésére. Reed Hastings azzal védte magát, hogy a szóban forgó Facebook-oldalnak több mint 200 ezer követője van, köztük nagyon sok újságíró, így keresve sem lehetne találni olyan csatoránát, ami ilyen gyorsan és hatékonyan juttatná el a lényeges információkat a publikumhoz.
A vizsgálat eredménye meglepően kedvező lett, hiszen az SEC ahelyett, hogy vaskos bírságot varrt volna a Netflix nyakába, úgy döntött, hogy a Facebook és hasonló közösségi média csatornák megfelelnek azoknak a kritériumoknak, amit a nyilvános tájékoztatással szemben támasztanak a törvények, így használhatók akár hivatalos közzétételekre is. Az egyetlen elvárás, hogy a cégnek előre meg kell határoznia, hogy melyik csatornát fogja ilyeneke használni, azaz például előre le kell szögezni, hogy melyik Facebook-oldalon vagy Twitter felhasználónév alatt tesz majd közzé fontos információkat.
Nem áll feje tetejére a világ, pedig jó lenne
Az SEC ezzel nem valószínű, hogy hatalmas lavinát indítana el, nem fognak tradicionális nagyvállalatok tömegével átállni a hagyományos közleményekről és közzétételekről a Twitterre heteken belül, de a hatóság a szabályok igazításával végre reagált egy egyre erősödő trendre. A technológai szektorban, különösen az internetes cégek körében ugyanis teljesen megszokott, hogy egy vállalat a saját blogján vagy a közösségi médiában tegyen közzé-kisebb nagyobb horderejű adatokat, statisztikákat, amelyek néha kicsit fontosabbbnak bizonyulnak utólag, és az árfolyamra is markáns hatást gyakorolnak. A határ a lényeges és nem lényeges információk között tehát már teljesen elmosódott, ráadásul ahogy a Netflix-ügy is rámutatott, a közösségi média sokszor a leggyorsabb és leghatékonyabb csatorna, így ez az igazán fair módszer, hiszen minden érdeklődő érintetthez azonnal eljuthatnak az értesülések.
Magyarországon ennek a folyamatnak egyelőre nem látni jelét, és a szabályok nem is igazán megengedőek. Nehéz elképzelni, hogy a MOL egy fúrási eredményét vagy az OTP egy külföldi akvizíció részleteit a Facebookon tárná a befektetők elé, és az is elég valószínű, hogy a PSZÁF és a hivatalos közzétételeket publikáló BÉT sem venné örömmel ezt a fajta nyitást. Ezzel együtt a közösségi média ereje előbb-utóbb a hazai piacot is el kell, hogy érje, hiszen a mintegy 3,5-4 millió magyar Facebook-felhasználó mellett tényleg nehéz lenne hasonlóan széles elérést biztosító csatornát felmutatni. Érdemes azt is hozzátenni, hogy a felhasználás tudatossága fényévekre van a nyugati piacoktól, így nem is feltétlenül lenne annyira hatékony a csatorna, mint például Amerikában.
Az is kérdéses, hogy vajon a Facebooktól valóban azt várnák a felhasználók, hogy unalmas pénzügyi információkkal bombázzák őket a vállalatok, de ezt majd az amerikai és nemzetközi példák eldöntik nekünk. Az Investor.hu csapata egyértelműen pártolná, ha az egyébként is a legfontosabbb információforrások közé felnőtt közösségi média helyet adhatna a tőzsdei cégeket érintő bejelentéseknek is, és magunk mögött tudhatnánk végre a borzalmasan szerkesztett, pdf formátumú dokumentumokra mutató linket tartalmazó weboldalra mutató linket tartalmazó emaileket (figyelem, nem elgépelés, a mondat szándékosan kacifántos, tényleg így zajlik).