A németek a világ ellen

Lassan csak a legközelebbi szövetségeseikre számíthatnak a németek a megszorításokban, már az EU vezetői is a növekedést helyeznék a fókuszba. Európa legerősebb országa nélkül nehéz lesz irányt váltani - talán ha a saját bőrén érzi a megszorítás hátrányait, beadja a derekát.

Fagyos hangú közleményben reagált néhány napja a német pénzügyminisztérium az Európai Bizottság (EB) elnökének egy nyilatkozatára. Nincs más út a válságból kifelé, mint a befektetők bizalmának a visszanyerése, ami csak fenntartható gazdálkodással lehetséges - ezzel a jól ismert érveléssel indokolta a minisztérium, miért nem ért egyet José Manuel Barrosóval.

Barroso azzal húzta ki a gyufát a németeknél, hogy kijelentette, az európai megszorító politika "elérte saját határait". Nem fordult teljesen szembe korábbi önmagával, mondván, ő továbbra is a költségvetési egyenleg javítását tekinti helyesnek, de hát ennek már "sem politikai, sem társadalmi támogatottsága nincs". Azaz sejtetni engedte, hogy a németek lassan elveszíthetik támogatóik sorából az Európai Bizottságot, és magukra maradhatnak legszorosabb szövetségeseikkel. A megszorítások politikáját leginkább azok az észak-európai államok támogatják, amelyek a németekhez hasonlóan jól állnak.

Az EB elnökétől ilyet még nem lehetett hallani, de mások már régóta hajtogatják, hogy a kiadáscsökkentés most már több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. A francia elnök, Francois Hollande március végén azt mondta, a megszorítások további erőltetésével Európa egyszer csak "robbanni fog", a spanyol miniszterelnök, Juan Mariano Rajoy pedig éppen pénteken szállt szembe az eddig uralkodó széliránnyal, amennyiben bejelentette, hogy recesszióban lévő országa az eddig tervezettnél két évvel később, 2016-ban szorítja csak 3 százalék alá a költségvetési hiányt.

Már az IMF is

Az amerikai elemzők rendszeresen bírálják az elsősorban a német hozzáállást tükröző takarékossági dogmát, amely szerint aki eddig mértéktelenül túlköltekezett, annak mostantól mindenáron takarékoskodnia kell, különben előbb-utóbb az adósságspirálban vergődő Görögország sorsára jut. Nagy hévvel ostorozza Angela Merkel kormányát, például, a magyar származású milliárdos, Soros György, és egy ideje pedzegetni kezdte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is, hogy most már inkább a növekedésre kellene koncentrálni, mielőtt a spórolás végleg megfojtja a gazdaságot, és akkor már nem lesz miből spórolni.

A kritikusok kezére játszott, amikor néhány hete kiderült, hogy a takarékosság hívei által leggyakrabban hivatkozott, az adósságcsökkentés szükségességét megalapozó tanulmány számításaiban - egy Excel-képlet elírása miatt - van egy elég jelentős hiba. Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff 2010-es dolgozatában kimutatta, hogy a 90 százalék fölötti GDP-arányos államadósságszint fenntarthatatlan, és bár azt túlzás lenne állítani, hogy a hiba romba döntötte ezt az állítást, kétségkívül gyengítette.

Meggyőzhető-e Merkel?

A megszorítást persze nem önmagáért, és nem jókedvükből sürgették eddig az európai döntéshozók: attól tartanak, némi alappal, hogy ha a befektetők nem hiszik el, hogy az eurózóna országai képesek rendbe szedni a pénzügyeiket, akkor többet nem hiteleznek ezeknek az államoknak. A németek emellett még külön attól is félnek, hogy nekik kell helytállni a felelőtlenül gazdálkodó tagok pazarlásáért. Ma már azonban inkább az az aggasztóbb lehetőség - írja a brit Guardiantől az amerikai Wall Street Journalig számos nagy nyugati lap -, hogy az unió gazdasága a kíméletlen megszorítások miatt nem lesz képes növekedésre.

Hogy Barroso és az általa vezetett testület mennyire gondolja komolyan az irányváltást, az akkor derül majd ki, amikor az EB legközelebb elkészíti az országspecifikus ajánlásait. A németek egyelőre határozottan védik az álláspontjukat, bár lehet, hogy Angela Merkel kancellár csak arra vár, hogy megnyerje a szeptemberi választásokat - amire jó esélye van -, és aztán hajlandó lesz lazítani a szorításon. Mindenesetre nehéz elképzelni, hogy az EU legerősebb államának akarata ellenére bekövetkezhet a fordulat.

Eddig az volt, amit ők akartak

A Wall Street Journal egy napokban megjelent riportja szerint a legutóbbi, ciprusi válság során a ciprusi elnök, Nikosz Anasztasziadesz segítséget kérve hívta fel Merkelt, amikor úgy tűnt, hogy nem lesz megegyezés a mentőcsomagról. "Több szolidaritást" kért. A kancellár azonban elutasította, mondván, nem vele kell egyeztetni, hanem az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF alkotta trojkával. Mintha Németországnak nem lenne kitüntetett szerepe a döntések meghozatalában.

Eddig mégis rendre az történt, amit a németek akartak, azon egyszerű okból, hogy a különféle mentőcsomagokhoz jórészt ők adták a pénzt. Elérték, hogy Görögország drákói intézkedéseket (többszörös bér- és nyugdíjcsökkentés, gyorsított privatizáció) vezessen be, rávették a spanyolokat a szociális kiadások megvágására, a Monti-féle olasz kormányt a szakszervezeteket felbőszítő munkaerő-piaci reformra. Görögországban sohasem látott életszínvonal-esés következett be, Spanyolországban 27 százalékra ugrott a munkanélküliségi ráta.

A Wall Street Journal említett riportjában idézi azt az egyoldalas, Nikolaus Meyer-Landrut (Merkel fő európai tanácsadója) által felskiccelt helyzetértékelést, amely alapján a németek kidolgozták a stratégiájukat. A pársoros vázlat aszerint csoportosította az uniós gazdaságpolitika területeit, hogy azok a tagállamok, vagy az EU intézményeinek hatáskörébe tartoznak - és világosan látszott, hogy a közösség gondjait az előbbiek okozzák, például az adó-, a munkaerő-piaci és a nyugdíjrendszerek. Merkel stábja ebből azt a következtetést vonta le, hogy ezeket központilag kidolgozott és ellenőrzött szabályok és paktumok révén össze kell hangolni.

Örök optimisták

"Mindig azt várja a Bizottság, hogy majd a következő negyedévben megindul a növekedés, de eddig ez elmaradt. Ehelyett az új adatok rendre rosszabbak a vártnál. Az alapvető probléma, hogy a magánkereslet mindenütt nagyon alacsony és a beruházások is csökkennek, ezt a helyzetet súlyosbítja a megszorítás.Megalapozott tehát a törekvés, hogy az EU próbáljon meg új stratégiával véget vetni ennek" - mondta az [origo]-nak Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet kutatója.

Hozzátette, hogy az eurózóna országait két csoportra kell osztani: ahol nagyon magas a költségvetési hiány, jellemzően a déli államokban, ott nem nagyon van más választás, mint a konszolidáció. "De enyhítések ezek esetében is elképzelhetők, például ha a gazdasági helyzet rosszabbodása miatt nem teljesül a cél, akkor ne kelljen pótlólagos megszorítást bevezetni" - mondta Darvas Zsolt. Szerinte az eurózóna többi tagjánál már valóban van mozgástér, a költségvetési lazítás itt valószínűleg segítene, és ebből aztán Dél-Európa is profitálhatna.

A cégeknek kedvezhetnek

Ami jobb belátásra bírhatja a hiány nélküli költségvetést összeállítani képes Németországot a másokkal szembeni szigor feladásában, az az, hogy az úgynevezett periféria-országok vergődése lassan a német gazdaság teljesítményét is lehúzza. A áprilisi beszerzésimenedzser-indexek azt mutatták, hogy az ország magánszektora november óta először zsugorodik. "Valójában már régóta látszik, hogy a német gazdaságot rosszul érinti a déli államok recessziója, ezért lassul a növekedés Németországban már egy jó ideje" - mondta erről Darvas Zsolt.

A kutató szerint mivel a befektetők amiatt aggódnak, hogy fenntartható-e egy adott ország hiánya, a gazdaságélénkítés pedig javítja a fenntarthatóság esélyeit, feltehetően jól fogadnának egy élénkítő programot. "Ez a vállalati adók csökkentését, a beruházási kedvet növelő adókedvezmények bevezetését, az állami megrendelések felpörgetését jelentheti. A lakosság jövedelmének növelése már bizonytalanabb eredménnyel kecsegtet, mert nem lehet tudni, hogy az emberek költekezés helyett nem fognak-e megtakarítani" - magyarázta a lehetséges eszközöket firtató kérdésünkre.

A Fidesz már régóta mondja

A megszorítás helyett a növekedés fókuszba helyezése látszólag rímel az Orbán-kormány politikájára: a Fidesz már ellenzékből is a megszorítások teljes elutasításával kampányolt, növekedésösztönző intézkedéseket követelt, és azóta is állítja, hogy a lakosság terheinek növelése nélkül is lehetséges a kilábalás a válságból.

A valóságban azonban sem a megszorítások elvetése, sem a növekedés beindítása nem valósult meg. Az egyenlegjavító intézkedések egy részét (áfaemelés, új adók, szociális kiadások csökkentése) papíron is "az emberekkel fizettették meg", míg más intézkedések (például a tranzakciós és a telefonadó) a terhek áthárításával váltak megszorítóvá. A növekedés beindítása pedig eddig teljes kudarcnak bizonyult, Matolcsy György 4-6 százalékos bővülési álmával szemben a magyar gazdaság tavaly ismét zsugorodni kezdett, az 1,7 százalékos visszaeséssel az egész régióban az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtva.