Hasítottak a guru alapjai márciusban

Vágólapra másolva!
Remek márciusi eredményekről számolt be John Paulson, a híres befektetési guru, melyek szerint szinte kivétel nélkül az összes alapja nyereséget tudott elérni márciusban. A milliárdos befektető hedge fundjai a részvénypiaci raliból tudnak profitálni, noha a szakember az arany áremelkedésére játszó pozíciói miatt nagyobb veszteségeket is kénytelen elszenvedni.
Vágólapra másolva!

John Paulson összes alapja szinte kivétel nélkül nyereséget tudott elérni márciusban, egyedül a legkisebb alapja produkált veszteséget - írja a Financial Times. Az egyik legnagyobb nyereséget a Recovery alapja tudta elérni, mely 8,4 százalékos pluszt hozott össze márciusban, amivel ebben az évben már 14 százalékot keresett a befektetőknek.

Egy másik, vállalati összeolvadásokra játszó és arbitrázsokat kereső alapja 10,5 százalékot erősödött márciusban, mely év elejétől már 11 százalékos pluszban mozog.

Ki az a John Paulson?

John Paulson az egyik legsikeresebb hedge fund menedzserének tekinthető, aki 1980-ban kezdte a karrierjét a Boston Consulting Group-nál elemzőként. Azonban nem elégítette ki, hogy vállalatoknak ad tanácsot a befektetésekkel kapcsolatban, ő maga is bele szeretett volna szagolni a Wall Street-en uralkodó pezsgésbe. Később a Bear Stearn vállalatfelvásárlásokkal és összeolvadásokkal foglalkozó részlegénél helyezkedett el, ahonnan a Gruss Partners arbitrázsokkal foglalkozó céghez vezetett az útja.

1994-ben 2 millió dollárból létrehozta saját, Paulson & CO nevű alapját. Vagyonát jellemzően jelzáloglevelek shortolásával alapozta meg, 2007-ben 3,7 milliárd dollárt keresett ezeken a pozícióin, melyeket többen minden idők legnagyobb "trade"-jeinek neveznek. 2011-ben viszont rosszul "sültek el" a befektetései, jelentős összegeket vesztett a Bank of America és a Citigroup részvényein, melyek egy évvel később komoly felülteljesítést mutattak az S&P 500-hoz képest.

Paulson a személyes vagyonának nagy részét aranyba fektette, mely 3,1 milliárd dollárral nőtt 2010 szeptemberétől egy év alatt. Paulson így 11 milliárd dollár felett rendelkezik, amivel a 61.-ik leggazdagabb embernek számít a Forbes listája szerint


A remek eredmények leginkább a részvénypiaci ralinak és a befektetői aktivitás növekedésének köszönhetőek. Az amerikai részvényindexek ugyanis újabb és újabb csúcsokat döntöttek meg a harmadik hónapban, és a Dow Jones és az S&P 500 változatlanul mindenkori legmagasabb értéke körül tanyázik.

Ennek köszönhető, hogy az Advantage Plus alapja - melynek értéke a felére csökkent a 2011-ben és 2012-ben az eurózóna szétesésére fogadó pozíciókon elszenvedett veszteségek következtében - 8,2 százalékos pluszt hozott össze márciusban, jellemzően pénzügyi cégek részvényeinek jó teljesítményének köszönhetően. Paulson még 2009-ben kedvelte meg a bankpapírokat, melyeket a 2008-as válság után jellemzően alacsony áron vásárolt fel az alapjaiba, melyek aztán sikeres ügyleteknek bizonyultak.

A 2008-as gazdasági válság utáni nagyobb nyereségeket értek el Paulson hedge-fundjai, melyek értéke 2011-ben érte el csúcspontját, amikor nem kevesebb, mint 38 milliárd dollárnyi vagyon volt az alapokban. Paulson számára akkor kezdtek rosszra fordulni a dolgok 2011-ben, amikor összeomlott a Sino-Forest kínai vállalat, melyekben nagyobb kitettséggel rendelkeztek a guru alapjai. Ráadásul a globális befektetői hangulat is kezdett romlani, így az addig sikeres bankpapírokon az alapok nagyobb veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni.

Paulsonnak különösen nagy veszteségeket okoztak a közelmúltban az arany áremelkedésére játszó pozíciói, a legnagyobb aranyalapjának értéke már 28 százalékot zuhant idén. A nemesfém ugyanis pocsékul teljesít az utóbbi hetekben, a korábbi csúcshoz képest már 20 százalékkal került lejjebb az árfolyama. Emiatt az aranybánya részvényekbe fektető ETF-ek is csökkenő trendben mozognak.

Forrás: [origo]

Mi az a hedge fund?

A hedge fund egy kevéssé szabályozott befektetési alap, amely jellemzően csak szűk körű, vagyonos befektetők részére elérhető, akik a tőke arányában vett fix díjon felül gyakran sikerdíjat fizetnek az alap menedzserei részére.

A hedge fundok lazább szabályozásukra és zártkörűségükre tekintettel sokkal komplexebb, egyedibb, és gyakran kockázatosabb befektetési stratégiákat tudnak megvalósítani, mint a legtöbb más vagyonkezelési megoldás, sokkal széleskörűbb eszközöket felhasználva. Ez többek között az árfolyam csökkenésére spekuláló short pozíciókat, összetett, akár tőzsdén kívüli származtatott termékeket, illetve a saját tőkén felüli kitettség, a tőkeáttétel felhasználását jelenti. Ebből kifolyólag gyakran magasabb hozamokat tudnak elérni.

A hedge fund magyar fordítására nincs egységesen elfogadott kifejezés. A médiában gyakran megjelenik a fedezeti alap, árfolyamkockázati alap szóösszetétel, de egyik sem fedi a Hedge fund definíciójának lényegét, így a leggyakrabban a szakmai anyagokban is az eredeti hedge fund kifejezés szerepel.

A "hedge" szónak valóban a 'fedezés' a magyar megfelelője, azonban ez eredetileg is arra vezethető vissza, hogy a Hedge fund-ok hőskorukban gyakran egyes pozíciókkal ellentétes irányú, vagy azok kockázatát lefedező pozíciót vettek fel hasonló eszközökben, derivatív termékekben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!