Az OTP vezetői közül ketten is adtak el saját részvényeikből a tegnapi nap folyamán. Dr. Pongrácz Antal az Igazgatóság alelnöke 4 888 forintos átlagáron adott el 37 874 darab OTP törzsrészvényt, ezzel a tulajdonában lévő papírok mennyisége 203 600 darabra csökkent.
Mellette Kovács Antal a bank felügyelő bizottságának tagja is értékesítet 10 ezer darab törzsrészvényt, méghozzá 4 914 forintos átlagáron. Kovács Antalnak ezzel 23 ezer darabra csökkent a birtokában lévő OTP papírok száma. A két tranzakció a forgalomnak összesen csak a 2 százalékát adta, így nem igazán befolyásolta az árfolyammozgást.
Amikor bennfentesek adnak el saját cégük részvényeiből azt alapvetően úgy értékelik a befektetők, hogy ők esetleg már drágának találják a papírt, így érdemes azt eladni. Azonban ez nem feltétlenül igaz, hiszen ők nem értékesíthetnek bármikor vállalati részvényeikből, például olyan fontos céges események előtt mint a tegnapi gyorsjelentés is volt. Ezért lehet, hogy csak most nyílt lehetőségük a tranzakcióra. Valamint ők is hozhatnak téves döntéseket ugyanúgy, mint bárki más. Emellett pedig egyéb személyes célok is állhatnak az eladások hátterében.
Az OTP tegnap 1,5 százalékkal esett annak ellenére, hogy a közzé tett első negyedéveses gyorsjelentésében összességében a vártnál erősebb számokat publikált, igaz, hogy hitelállományának romlása gyorsult. Ma korrigál a bankpapír, és már 0,5 százalék körüli pluszban áll.
Az OTP árfolyama (BÉT)