Óriási mértékű profitcsökkenésről számolt be a Dell első negyedéves gyorsjelentésében csütörtökön piaczárás után. A cég 21 centes egyszeri tételektől tisztított, egy részvényre jutó profitot ért el, ami jóval elmarad az egy évvel korábbi 43 centes, és az elemzők által várt 35 centes EPS-től is.
A nyereség visszaesése elsősorban a vállalat árbevételének zsugorodása miatt következett be, mely 2,4 százalékkal, 14,1 milliárd dollárra csökkent. Ez viszont kellemes meglepetést okozott, mivel a szakértők előzetesen 13,5 milliárd dollárra számítottak.
A pocsék számokat az okozza, hogy a Dell továbbra is szenved a PC-piac mélyrepülésétől, az asztali számítógépek iránt ugyanis egyre alacsonyabb a kereslet, nagy részben az okostelefonok és a táblagépek előretörése miatt, ami a vállalat eredményeire is nyomást helyez. A PC-piac 14 százalékot zuhant az idei első negyedévben, emiatt a cég számítógép-értékesítései - melyből az árbevétel egyik legnagyobb része származik - 9 százalékkal csökkentek egy év alatt. Az elemzők pedig továbbra sem számítanak javulásra, és a Dell értékesítéseinek további zsugorodását várják, mely a 2006-os szint alatt alakulhat - írja a Bloomberg.
A csalódást keltő eredmények alááshatják a vállalat nagytulajdonosának, Carl Icahnnek azon erőfeszítéseit, hogy megakadályozza a Dell felvásárlását. Michael Dell alapító-vezérigazgató a Silver Lake társasággal együtt részvényenként 13,65 dollárért kívánja felvásárolni a bajban lévő számítógépgyártót, és egyben kivezetni a tőzsdéről részben azzal az indokkal, hogy úgy hatékonyabban tudna működni - írja a Reuters.
Icahn és a másik nagytulajdonos, a Southeastern Asset Management azonban ezt minden áron el szeretné kerülni, emiatt az alapító ajánlatánál kedvezőbb választási lehetőségekkel próbálják megnyerni maguknak a Dell részvényeseit.
Ám a gyenge gyorsjelentést látva Michael Dellnek eggyel több indoka lett a felvásárlás és a kivezetés mellett, így Icahnéknek nehezebbé válhat a tulajdonosokat a saját oldalukra állítani. A befektetőkben ugyanis jogosan merülhet fel a kérdés, hogy tényleg megéri-e tulajdonosnak maradni a Dellben, és "profitálni" a cég jövőbeli teljesítményéből. A romló iparági környezet miatt már a Blackstone, a szintén nagyobb Dell-részvénypakkal rendelkező társaság is meggondolta magát, és elállt a számítógépgyártó tervezett felvásárlásától. A részvényesek joggal választhatnák azt, hogy az alapító megvásárolja részesedésüket, és készpénzzel a zsebükben elhagyják a "süllyedő hajót".
Dell árfolyama (Nasdaq)