Vágólapra másolva!
Egy forinttal 400 alatt megvesszük, két forinttal fölötte már nem - mi az? A kereskedők szerint egyre több ilyen termékkategória van. A boltok kínban vannak, amikor ilyen lélektani határ fölé kellene drágítaniuk, de ha ügyesek, még úgy is jól járnak, hogy az adott árucikken nem keresnek semmit.
Vágólapra másolva!

"El nem tudom képzelni, hogy a legolcsóbb söröket 170 forintnál magasabb áron is megvegyék ebben az országban" - mondta egy budapesti, hetedik kerületi bolt eladója az [origo]-nak arról, hogy milyen lélektani árszintek vannak az élelmiszer-kiskereskedelemben. "Infláció? Eddig még nem volt" - tette hozzá, amikor felvetettük, hogy a végtelenségig mégsem tarthatóak az árak.

Arra, hogy az efféle lélektani szintek egyre könnyebben azonosíthatók, és egyre nehezebben átjárható akadályt jelentenek a gyártók és forgalmazók számára, egy vidéki kereskedő hívta fel a figyelmünket. Állítása szerint mind több termékcsoportban világosan érzékelhető, hogy akár négy-öt forintos emelés is hatalmas forgalomkiesést okoz, ha épp egy ilyen árponton lendül túl - sokkal nagyobbat, mint egy-egy másik, hasonló mértékű emelés.

A legolcsóbb (nem akciós) sörök ára május 23-án és 24-én

SörTescoGRobyCBAReálCoopKisbolt
Arany Fácán159169-155159170
Kanizsai159---159159
Rocky Cellar---170175150

Ennek a leglátványosabb jele az volt szerinte, amikor a Coca-Cola február végén megemelte a nagykereskedelmi árait, és ezzel a kétliteres slágertermékének a bolti ára sok helyen épphogy 400 forint fölé került. Az eladások ettől fogva olyan drasztikusan zuhantak, hogy a vállalat egy hét múlva visszacsinálta az egészet. (A Coca-Cola kérdésünkre csak annyit mondott, hogy az árpolitikáját nem kommentálja.)

Tudatosabbak lettünk

Rögtönzött hetedik kerületi felmérésünk azt mutatta, hogy a kétliteres Coca-Cola ára valóban sehol nem kezdődik 4-essel, a legdrágább kisboltok is megállnak 399-nél. Több eladó is azt mondta ugyanakkor, hogy a forgalom, mint a legtöbb terméknél, enélkül is esett az utóbbi években.

Vásárlók egy budapesti élelmiszerüzletben Fotó: Magócsi Márton [origo]

"Mint sejthető, jellemzően a százas értékek működnek lélektani határként, de csak akkor, ha a vásárlók tudatosak, és jól kiismerik magukat az aktuális árviszonyok között. Az egyértelműen kiderül a felmérésekből, hogy a fogyasztók tudatossága az árérzékenységükkel párhuzamosan erősödött az utóbbi öt évben, tehát nagyon valószínű, hogy a lélektani árszintek is fontosabbak és szilárdabbak lettek" - mondta az [origo] kérdésére Dörnyei Ottília, a GfK piackutató ügyfélkapcsolati igazgatója.

Nem véletlenül végződnek 9-re az árcímkék

"Mindenki tudja, hogy a 9-re végződő árcímkék nagy számának lélektani oka van, de kétségtelen, hogy bizonyos termékcsoportoknál különösen erősnek bizonyul ez a határ. A reduktív fehérboroknál, például, ez a lélektani határ 1000 forint környékén van, az ezen összeg alatti és fölötti forgalom között nagy a szakadék" - számolt be a CBA tapasztalatairól Fodor Attila, az üzletlánc kommunikációs igazgatója. Azt is megerősítette, hogy a válságban erősödött a fogyasztók tudatossága, kiváltképpen a napi fogyasztási cikkek vásárlásakor. Ezért az a gyártó, amely egy-egy emelésnél átlép egy efféle határt, sokat kockáztat. "Ugyan az ismert márkákat, a márkahűség miatt, kevésbé fenyegeti ez a veszély, de a mozgásterük nekik is korlátozott" - tette hozzá.

Sajt és chips is a listán

A Tescónál is vannak bűvös számok. "A tavalyi év során sokáig tudtunk edami sajtot kínálni 990 forintért, és amikor ez 1000 Ft fölé emelkedett, szignifikáns visszaesés volt észrevehető a keresletben. Hasonló hatású volt a chipsadó bevezetése is: az érintett termékkörök forgalma hosszú távon visszaesett, miután sok termék ára átlépte az 500 forintot" - írta Varró Balázs, a vállalat kommunikációs vezetője.

A már idézett kereskedő tapasztalatai szerint főleg az italok között lehet könnyen belőni az áthághatatlan szinteket. "A kommersz Napóleon brandyt 1500 fölött nem viszik, az alacsonyabb kategóriájú energiaitaloknál 199 forint a határ. Az eddig 2200 körül mozgó literes vodka árát 2500-ra emeli a beszállító a jövedékiadó-emelés miatt, és nem rendelünk belőle többet, mert tudom, hogy a nyakunkon maradna" - magyarázta a neve elhallgatását kérő kereskedő.

A legolcsóbb (nem akciós) energiaitalok ára május 23-án és 24-én

EnergiaitalTescoGRobyCBAReálCoopKisbolt
Bomba199179169165169-
Hell169199169159175-
Oxxo139149199--129
Watt149149--125149

Azt is mondta, hogy a kommersz borok esetében a kétliteresek ára az utóbbi két év során bőven átlépte az 500 forintos szintet, ezért ezek egyre kevésbé fogynak. A forgalmazók többsége áttért az egy-, illetve másfél literes kiszerelésre, mert így a vevők könnyebben elfogadják a drágulást. (Ez a fogás leplezettebb üzemmódban is működik, ebben a cikkünkben olvashat róla bővebben.)

A lélektani árpontokat az infláció, a nyersanyagok és más költségek árának emelkedése előbb-utóbb el kell, hogy mossa, de a kereskedőknek azért van mozgásterük. "Vannak úgynevezett árjelző termékek, amelyek alapján a legtöbb fogyasztó eldönti, hogy az adott bolt olcsó vagy drága. Ezeket ismerve lényegében ki tudják játszani a boltok a vásárlókat. Ilyen termék a liszt, a cukor, a kenyér, a tej, a tejföl, az olaj. Ezekkel tehát előfordulhat, hogy még akkor is megéri tartani az árukat, ha rajtuk már nem keres az üzlet egy fillért sem" - mondta érdeklődésünkre Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézetének tanára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!