Szenved a BUX a rossz hangulatban
Nem indul jól a nap a régióban, a főbb indexek 0,6-1,2 százalékos visszaeséseket mutatnak. A sort a magyar BUX vezeti, csak 0,6 százalékkal esik a magyar index.
A hazai papírok közül csak a Magyar Telekom tudja tartani a tegnap szinteket, a Richtert leszámítva a többi papír már 1 százalék körüli mértékben esik.
Kifejezetten pozitívak a magyar gazdaság kilátásai - mondta el Mark Mobius, a legnagyobb állampapír portfólióval rendelkező befektető a Napi Gazdaságnak adott interjújában. Szerinte a kormány gazdaságpolitikája piacbarát irányba fog elmozdulni. Ezen kívül kifejtette, hogy vonzó befektetésnek számítanak a magyar államkötvény.
A hazai részvénypiac számára kedvezőtlen hír, hogy a bécsi tőzsde által számított CECE indexben 0,16 százalékponttal csökkenni fog a magyar eszközök súlya. Az átsúlyozás nyertese az Egis lesz (+0,07 %p), míg a legnagyobb vesztes a Magyar Telekom (-0,11 %p), a fennmaradó blue-chipek súlya egyaránt 0,04 százalékponttal csökken.
Tegnaphoz hasonlóan ma is 296,5 közelében ingadozik a forint az euró ellenében, igaz szerdán már a 295-ös szint felé közelített a hazai deviza árfolyama.
Az EURHUF árfolyama
Nagy mínuszok az európai piacokon
A rossz hangulat az európai piacokra is nagy hatást gyakorol, a főbb indexek 1,1-1,9 százalékos mínuszokba csúsztak vissza.
Kötvényaukciót tartanak ma az olaszok, elméletileg 5 milliárd eurónyi 3 és 15 éves állampapír eladását tervezik. Már a tegnapi 12 hónapos DKJ-aukció is emelkedő hozam mellett valósult meg, vélhetően ma is hasonló folyamatokat lehet majd látni.
Kínában tervez elektromos autókat értékesíteni a Renault a Dow Jones hírügynökség szerint a Dongfeng Motorral létrehozott közös vállalkozáson keresztül. A Renault a világ legjobban növő autópiacán próbál növekedést elérni.