A felmondás az esetek jelentős részében nem tervezett, legalábbis nem napra pontosan előre meghatározott dolog, így gyakori, hogy az érintett dolgozó – nem tudván, hogy elhagyja a céget – több szabadságot vesz ki, mint amennyi időarányosan megilleti.
2012. december végéig ilyen esetben rosszul járt a kilépő, mert a cég visszakövetelhette a jogtalanul kivett szabadság ellenértékét. Ez azonban változott: idén januártól a munkáltató már nem követelheti vissza a jogtalanul kivett szabadságra eső munkabért.
A munkáltató köteles kifizetni az időarányosan kivehető szabadságnak megfelelő bért, ha a szabadságot a munkavállaló nem vette ki, vagy a cég nem adta ki azt. Felmondási idő alatt a cégnél van a labda, hogy megváltja vagy kiadja-e az időarányosan fennmaradó szabadnapokat, a dolgozó ugyanis csak akkor veheti ki azokat, ha ezt a munkáltatója engedélyezi.
Minden cégvezetőnek érdemes figyelembe vennie, hogy a felmondási idő alatt kiadandó szabadság esetében is be kell tartani az előzetes közlésre vonatkozó 15 napos határidőt, ellenkező esetben a dolgozó követelheti az arra az időre vonatkozó díjazást.
Mind a dolgozó, mind a menedzsment sok kellemetlenségtől kíméli meg magát, ha megérti, hogy a felmondási idő a szabadságolás szempontjából is munkaviszonynak számít, a munkavégzés alóli felmentés azonban nem. Ha a cég dönt úgy, hogy megválik a dolgozójától, akkor a felmondási idő felében kötelező mentesíteni a leendő ex-munkatársat a munkavégzés alól, erre az időre tehát a fenti logika alapján szabadság nem adható ki. Ilyenkor a fennmaradó szabadnapokat a munkáltatónak meg kell váltania.
Ugyanígy kell eljárnia a munkáltatónak akkor is, ha cég a felmondás után dönt úgy, hogy a törvényben meghatározottnál nagyobb mértékben mentesíti alkalmazottját a munkavégzés alól, ebben az esetben az erre eső szabadságot meg kell váltania.