Ennyi céget korábban soha nem töröltek még a nyilvántartásból egyetlen negyedév alatt. Hasonló volumenű cégtörlésre utoljára 2010 júliusa és szeptembere között volt példa, de akkor is csak 9300 céget töröltek a cégbíróságok. A mostani megszűnési hullám azonban az adatokat közlő Opten céginformációs szolgáltató szakértői szerint hamarosan elcsitulhat.
„Valószínűnek tűnik, hogy a következő fél-egy évben csökkenni fog a törlések száma, mivel az idővel megszűnéshez vezető új eljárások, vagyis a frissen közzétett felszámolások, végelszámolások és kényszertörlések száma az elmúlt hónapokban visszaesett, és ez idővel meglátszik majd az eljárásokra pontot tevő törlések számán is” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Az elmúlt három hónapban nem egészen 10 ezer feltehetően megszűnéssel záruló cégbírósági eljárás vette kezdetét, ebből egyaránt 3000 volt a felszámolások, illetve a kényszertörlések száma és 4000 a végelszámolásoké. 2012 tavaszán csak végelszámolási eljárásból 11 500 indult az országban, feltehetően ennek eredménye a mostani törlési hullám.
A megszűnési rekord mellett az elmúlt három hónapban ismét megugrott a cégalapítások száma is, elsősorban a trafiktörvény miatt. Májusban és júniusban összesen 1273 olyan céget jegyeztek be, amely főtevékenységként jelölte meg a dohányáru-kiskereskedelmet, ez pedig jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az utolsó három hónapban kétszer annyi – összesen 13 747 – cég bejegyzését tegyék közzé a cégbíróságok, mint egy évvel korábban.
A megszűnések és alapítások nagy mértéke erőteljesen feltornázta az Opten - Cég Fluktuációs Indexet is, amely az adott időszak elején működő cégek számához viszonyítja az időszak alatt frissen alapított és megszűnt cégek számát.