Bővült az ausztrál gazdaság
Az elmúlt napok remek teljesítménye után kisebb megtorpanás látható az ázsiai tőzsdéken. Vélhetően az itteni befektetőket is nyugtalaníthatja a szíriai konfliktus, ami Barack Obama tegnapi kongresszusi beszéde után került újból előtérbe.
A főbb részvényindexek nem mutatnak jelentősebb elmozdulást, a japán Nikkei 0,3 százalékot tudott erősödni. Ebben segítségére volt a tovább gyengélkedő jen, a japán fizetőeszköz változatlanul a 100-as szintnél mozog a dollárral szemben, ami jó hír az exportáló cégek számára. A befektetők figyelmét a Bank of Japan ma kezdődő kétnapos ülése kötheti majd le, ahol a várakozások szerint a döntéshozók nem fognak változtatni sem az alapkamaton, sem az eszközvásárlási programok nagyságán.
Az ausztrál index viszont gyengélkedik, annak ellenére, hogy a ma közzétett második negyedéves GDP adat kellemes meglepetést okozott. Eszerint 2,6 százalékkal bővült az ausztrál gazdaság egy év alatt, holott a szakértők csak 2,4 százalékos növekedést vártak.
Ma érkezik a Fed Bézs könyve
Jól indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, a főbb részvényindexek nagyobb emelkedésnek indultak nyitás után, amivel hétfői lemaradásukat igyekeztek behozni. Ez a remek makroadatoknak is köszönhető volt, az amerikai feldolgozóipar két éve nem látott szintre tudott javulni.
Később viszont kissé elromlott a hangulat, amit a szíriai konfliktus miatti nyugtalanság okozott. Barack Obama tegnap kongresszusi beszédében a támadások megindítása mellett érvelt, és azt kérte a törvényhozástól, hogy támogassák a tervezett akciót. A kérdésről szeptember 9-én fog szavazni a Kongresszus. John Boehner, a repuplikánusok vezetője közölte, támogatja a csapások elindítását, és erre kérte párttársait is. Szavaira veszítettek előnyükből a tőzsdemutatók, zárásra viszont javítani tudtak, így végül az S&P 500 0,4 százalékot, a Nasdaq 0,6 százalékot, a Dow pedig 0,2 százalékot erősödött.
A Dow Jones-t leginkább a Microsoft 4,6 százalékos esése húzta lejjebb. A Microsoft befektetőinek úgy tűnik, hogy nem tetszik a Nokia mobilüzletágának a felvásárlása, melyért 5,4 milliárd eurót fog fizetni az amerikai társaság.
Az S&P 500 szektorai közül a legtöbb erősödni tudott, a távközlési cégek viszont messze lemaradtak társaiktól. Ennek egyik oka a Verizon Communications 2,9 százalékos mélyrepülése, mivel a befektetők itt sem fogadták pozitívan a bejelentett felvásárlást. A cég a Vodafone-nal közös leányvállalatát fogja bekebelezni 130 milliárd dollárért.
Az Apple 0,3 százalékos pluszban zárt, amit az is segíthetett, hogy a vállalat meghívókat küldött ki a szeptember 10-én tartandó rendezvényére. A várakozások szerint a cég az új iPhone-ról ránthatja le a leplet.
Ezen túl a Linkedln bejelentette, hogy 1 milliárd dollár értékben szeretne új részvényeket értékesíteni, egyelőre meg nem határozott árfolyamon.
A Bank of America eladta a China Construction Bankban meglévő maradék részesedését is, melyért 1,47 milliárd dollárt kapott. Az amerikai nagybank még nyolc éve szerzett részesedést a kínai vállalatban, ami igencsak jövedelmező volt számára, mivel a hírek szerint a vételár ötszöröséért szabadult meg a hányadától.
Ma a fontosabb makroadatok közül a New-York-i feldolgozóipari beszerzési menedzserindex, és a gépjárműértékesítések augusztusi alakulását lesz érdemes figyelni. Ezen túl napvilágot lát a Fed Bézs könyve, melyből fontos információk derülnek ki, hogy a jegybank hogyan vélekedik az amerikai gazdaságról. Emiatt a QE3 program jövőjéről is pontosabb információkat kaphat a piac.