Az elmúlt negyedév ugrásszerű hangulatjavulása után ismét romlott a magyarországi vállalkozások hangulata a K&H kkv bizalmi indexe alapján. A mutató 7 pontot gyengülve mínusz 18 ponton áll, ami azt jelzi, hogy a megkérdezett 500 kis- és középvállalkozás a helyzete romlására számít. Az előző időszakban közel 16 ponttal javult a mutató.
A K&H kutatása szerint a romlás a közterhekkel, a gazdaságpolitikával és a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos várakozásokkal függ össze. Az alindexek közül javult a munkaerőre vonatkozó mutató, ebben tehát javuló helyzettel számolnak a vállalkozások. E mögött az áll a K&H kutatása szerint, hogy a vállalkozások nagyobb mértékben terveznek béremelést a következő egy évben. Az emelésben gondolkodók aránya 22 százalékról 28 százalékra nőtt.
A vállalkozások az adókra, illetékekre, adminisztrációs terhekre vonatkozó kérdésben a legpesszimistábbak, ez az alindex mínusz 47 ponton áll. Németh László, a K&H kkv marketing főosztályának vezetője szerint e mögött az áll, hogy a megkérdezettek közel fele (49 százalék) növekvő közterhekre számít, és csak 10 százalék szerint fognak csökkenni az adók.
A megkérdezettek 39 százaléka vélte úgy, hogy a kormány elmúlt háromhavi intézkedései negatívan befolyásolják a versenyképességet, és a cégek harmada látja úgy, hogy a kormány a következő egy évben vállalkozásellenes lépéseket fog tenni.
A vállalkozások hangulata úgy romlott, hogy közben a fogyasztók, vagyis a lakosság várakozása javult a GfK felmérése szerint. "Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a rezsicsökkentésre irányuló törekvéseket máshogy ítéli meg a lakosság és a vállalkozások” – mondta Németh László.