A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az Európai Bizottság (EB) nem talált érdemi kivetnivalót a magyar elektronikus útdíjfizetési rendszerrel kapcsolatban.
A lap birtokába került nem hivatalos brüsszeli összefoglaló szerint a megoldás számos pontja innovatív, és más tagországoknak is ajánlják.
Brüsszelben számos pontot vizsgáltak, többek között a díjtételek megállapítását, a működési modellt, a sikertelenül zárult közbeszerzést, valamint az indulásnál történt üzemszünetet is.
Az elektronikus útdíjból az idén 75 milliárd forint bevételre számít a kormányzat, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter a minap azt jelezte, hogy eddig 58 milliárd folyt be, és tartható lesz az előirányzat.