A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Ömlik a pénz a japán részvényekbe

Vágólapra másolva!
Dollármilliárdok áramlanak japán részvényekbe a külföldi alapokból, mivel a szakemberek egyre jobban bíznak benne, hogy a japán gazdaság- és monetáris politika sikerre vezet, és lendületbe jön az ország gazdasága - írja a Wall Street Journal.
Vágólapra másolva!
  • Külföldi alapkezelők 710,2 milliárd jen (7,17 milliárd dollár) értékben vásároltak japán részvényeket októberben. Szeptemberben szintén jelentős mértékben "zsákolták" a japán részvényeket a szakemberek, így tavaly november (Abe Shinzo kampányának kezdete) óta 130 milliárd dollárra növelték kitettségüket a befektetési alapok a japán papírok felé.
  • A szakemberek bíznak benne, hogy a Shinzo vezette kormány Abenomics néven ismert politikája eredményre vezet, és egyre jobban felpörög a japán gazdaság, mely maga mögött tudja hagyni a deflációt is. Ennek köszönhetően a japán vállalatok is jobban teljesíthetnek, ami a részvényeik árfolyamát is egyre feljebb hajthatja.
  • A szakértők szerint az áprilistól életbe lépő magasabb fogyasztási adó sem fogja visszavetni a gazdasági növekedést a szigetországban.
  • A Fed QE3 programjának közelgő visszavonása a dollár erősödésén keresztül segítheti a japán exportáló cégeket, a csökkentés minél további halogatása viszont káros Japánra - véli a BofA vezető japán részvénypiaci stratégája.

Japánnal kapcsolatos korábbi cikkeink:

Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!