Maradni kíván a régióban az UniCredit

Vágólapra másolva!
Az UniCredit Kelet- és Közép- Európáért felelős vezetője, Gianni Franco Papa egy Bécsben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogyha újabb terhet kap Magyarországon a bank, akkor újra kell gondolnia a társaságnak az itteni jelenlétet. Ukrajnából pedig a tüntetések ellenére sem akarnak kivonulni, mivel a szektortársaikhoz képest jobban teljesítenek.Késő délután pontosította az UniCredit Gianni Franco Papa nyilatkozatát, amiben kiemelték, hogy egyetlen kelet- és közép-európai piacról nem terveznek kivonulást.
Vágólapra másolva!

Frissítés

Késő délután az UniCredit pontosította a kelet-és közép-európai vezető, Gianni Franco Papa nap közbeni nyilatkozatát, amiben kiemelték, hogy nem tervezik a régió elhagyását, így Magyarországról sem akarnak kivonulni.

A Reuters beszámolója szerint az UniCredit Kelet- és Közép-Európáért felelős vezetője, Gianni Franco Papa Bécsben tartott sajtótájékoztatót, ahol többek között Magyarországról is szó volt:

  • A nyilatkozat szerint a magyarországi jelenlétet át kell gondolni, ha újabb terhet kapnak a bankok.
  • Magyarországon a bankok több mint 1 milliárd eurót veszítettek Papa szerint a végtörlesztés miatt.
  • Ukrajnából a politikai feszültségek ellenére és a tüntetések dacára sem tervezi a kivonulást az UniCredit, mivel a szektortársakhoz képest jobban teljesítenek.
  • Az elmúlt 6-7 év során pedig láthattunk már ilyen helyzetet Ukrajnában, emiatt nem aggódik Ukrajna miatt a bank, viszont nem szabad, hogy a tüntetések hetekig tartsanak.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
  • Nem aggódik Gianni Franco Papa a szlovén banki stressz teszt miatt.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!