A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Dollármilliárdokat költ felvásárlásra a Google

Google árfolyama (Nasdaq)
Vágólapra másolva!
A Google több mint 3 milliárd dollárért felvásárolja a Nest Labs fogyasztói cikkeket gyártó társaságot - tájékoztatott a Bloomberg. 
Vágólapra másolva!
  • A Google 3,2 milliárd dollárt fog fizetni az energiahatékony digitális hőszabályzókat, füstdetektorokat gyártó társaságért.
  • Iparági elemzők szerint a kissé meghökkentő felvásárlással az volt a célja a Google-nek, hogy erősítse azt a trendet, ami minden területet internettel történő lefedésére irányul.
  • Kerry Rice, a Needham elemzője szerint a keresőóriás szeretne minél nagyobb részt lefedni a fogyasztói szektor minden aspektusából, és lehet, hogy ebből a szempontból a Nest volt a hiányzó láncszem.
  • A Google így tovább növeli hardver gyűjteményét, aminek részét képezi már a Motorola Mobility, a Google Glass intelligens szemüvegek, valamint a különböző, állati mozgásokat leutánzó robotok is.
  • A Nest alapítói jól járnak az üzlettel, mivel megsokszorozhatják a kezdeti befektetésüket. A korábban az Apple alkalmazásában álló Tony Fadell 400 millió dollárt tehet majd zsebre, miközben 20 millió dollárt invesztált a cég elindításába 2010-ben. Matt Rogers (szintén az Apple korábbi mérnöke) pedig a kezdeti befektetésének 15-szörösére rúgó összeghez juthat - állítják bennfentes források.
  • A felvásárlás hírére 0,6 százalékot emelkedett piaczárás után a Google, amivel korrigálta a hagyományos kereskedési időben összeszedett 0,6 százalékos esését.
Google árfolyama (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!