A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő Hámori Luca csütörtökön simán, egyhangú pontozással legyőzte ausztrál ellenfelét, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a párizsi olimpia női ökölvívótornáján, és már csak egy siker választja el az éremtől. A boksz történetének első magyar női olimpikonja a következő körben a világbajnoki ezüstérmes algériai Imane Heliffel küzd meg, akit tavaly a nemzetközi sportági szövetség kizárt a világbajnokságról, mert túl magas volt a tesztoszteronszintje. A történet hatalmas vihart kavart a párizsi olimpián, most pedig megszólalt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kásás Tamás is, aki az olimpiák történetének eddigi legsötétebb pillanataként jellemezte a nők között induló férfi ökölvívó szereplését.

Hámori Luca negyeddöntős ellenfele az algériai Imane Khelif lesz, akinek a helyzete azért érdekes, mert korábban megbukott egy biológiai teszten, és ki is zárták őt a női mezőnyből. Mi is írtunk már két női bokszolóról, akiket már korábban kizártak a női mezőnyből, az olimpián mégis versenyezhetnek. Az egyikük éppen az a Khelif, aki csütörtökön a 25 éves Angela Carini ellen lépett ringbe, az olasz versenyző azonban csak 46 másodpercig bírta az algériai kőkemény ütéseit, majd sírva feladta a meccset.  

A nők között induló férfi bokszoló lesz Hámori Luca következő ellenfele
Fotó: AFP / AFP or licensors/Algeria's Imane Khelif (in red) and Italy's Angela Carini leave after their women's 66kg preliminaries round of 16 boxing match during the Paris 2024 Olympic Games at the North Paris Arena, in Villepinte on August 1, 2024. (Photo by MOHD RASFAN / AFP)

Carini és Khelif mérkőzése komoly felháborodást váltott ki a közösségi médiában, többek között a Harry Potter könyvek írója, J.K. Rowling és Elon Musk, a Tesla és az X tulajdonosa is élesen bírálta az olimpia szervezőit. Rowling több posztban is megkérdőjelezte, és egyenesen őrültségnek nevezte, hogy az algériai bokszoló a biológiai nők között versenyezhet. 

A sort most a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, Kásás Tamás folytatta, aki közösségi oldalán osztott meg egy képet a bokszmeccsről, amihez ennyit írt: „Az Olimpiák történetének eddigi legsötétebb pillanata.”

Az eset kapcsán egyébként már megszólalt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is, amely megvédte a nők között induló férfi bokszolót. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!