Hány óra dolgozás számít igazi munkának?

Kilencven perc megfeszített figyelem után húsz perc kikapcsolódás - ez nem lógás, hanem a folytonosság garanciája

Miközben egyre több kreatív ötletünk van arra, hogyan és honnan és milyen eszközökkel dolgozzunk a megszokott formák helyett, miközben a foglalkoztatottság mint olyan szünet nélkül átalakul és innoválódik, egyetlen szempont tartja magát, mint csatában a derék. Az a bizonyos nyolc óra hossz.

Kilencven perc megfeszített figyelem után húsz perc kikapcsolódás - ez nem lógás, hanem a folytonosság garanciája Forrás: Thinkstock

Az lehet, hogy szék helyett évek óta gyógylabdán ülünk, hogy home office-ban skype-on tartjuk a kapcsolatot a főnökünkkel, hogy egy webináriumon négy időzónával arrébb veszünk részt továbbképzésen, de a nyolcórás munkaidőtől valahogy nem akarózunk megszabadulni. Figyeljük meg, hogy a még oly korszerű és az idők szavára hiperérzékeny megoldások közepette is így van, ennél még alvással is kevesebb időt töltünk, nem beszélve a gyerekeinkről. A nyolcórás munkaidővel nem a merevség a legnagyobb probléma, még csak nem is az, hogy a nappalaink javarészét lefoglalja, mert ez idáig még csak a felnőtt lét sajátja. A nagy kérdés a hatékonyság. Biztos, hogy így kell mérni? Biztos, hogy aki hivatalosan 240 percet tölt fizetett feladataival naponta, annál kétszer produktívabb a nyolcórás beosztott? Egyáltalán hogy kezdődött, hogy ehhez ragaszkodik az urbánus világ?

Robert Owen ércbe véste

Az időgép az ipari forradalomnál áll meg. Amikor belépett a civilizációba a gépesítés, a tőkéseknek az lett a legfontosabb, hogy a masinák egész nap zakatoljanak. Minden áldott nap, vasárnap is, óraszámban olyan közel a huszonnégyhez, amennyire csak lehetséges. Hamarosan a 10-16 órás munkaidő lett a norma. Ez hosszútávon nyilvánvalóan tarthatatlan, ezért 1817-ben Robert Owen, a szociális érzékenység első szószólója – egyébként maga is gyártulajdonos – tett egy javaslatot arra, hogyan fordítható át az addig parttalan kizsákmányolás érdekvédelemmé. Tőle ered a huszonnégy óra híres hármas beosztása, ő találta ki a szlogent is: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Az eredeti mondásban a szórakozás középre került, és az angolszász kultúráról sokat elárul, hogy valójában a rekreáció szóval fejezi ki. Nem az tehát a lényeg, hogy az ember négykézláb vánszorgóvá mulassa magát, hanem az, hogy megújuljon, felfrissüljön, hogy energikusan vághasson bele a másnap reggel induló munkanapba is. Bár a gondolat csaknem negyven évig nem hozott áttörést, tulajdonképpen azt a mozzanatot követjük ma is, amikor a világ első szakszervezete vér nélkül csatát nyert, és bevezették a nyolcórás munkaidőt. (Ezen bizonyos ausztrál munkások sikerében az is fegyvertény volt, hogy még csak nem is csökkent a tízórás fizetésük.)

Szóval tudományos magyarázatot nem érdemes keresni. Egy másfél évszázados konvencióhoz tartjuk magunkat. De rég nem igazán értjük, miért.

The Energy Project

Jöjjön most egy másik név: Tony Schwartz. Eredetileg író, majd újságíró volt, méghozzá a legrangosabb amerikai lapoknál, társszerzője Donald Trump bestsellerének. Ma azonban arról ismert, hogy a munkarutin átalakítására, korszerűsítésére, testreszabására céget hozott létre, amely felszabadít, becsatornáz, ötleteket és lendületet ad.

Tony Schwartz nevéhez is fűződik egy nagyon híres mondás: „Az erődet oszd be, ne az idődet.” Ez a látszólag nem is nehéz mozdulat valójában paradigmaváltó lehet. A produktivitás előbbre való, mint a teljesen általános és rugalmatlan kikötés. Magyarázata szerint négyféle energiával operál az ember: fizikai (mennyire vagyok egészséges?), érzelmi (mekkora a boldogságom?), szellemi (mennyire vagyok képes koncentrálni egy feladatra?), illetve spirituális (miért éppen ez a munkám, mi a távoli célom?).

Mert az ipari forradalom nem a gépeket akarta emberarcúvá tenni, hanem fordítva. Végigdolgozni minden ébren töltött órát akkor lehet, ha az embert gépnek tekintjük. Pedig míg a gépek vízszintesen, egy irányban mozdulnak, az ember működése ciklikus. Még alvás közben is.

Egyszer fent, egyszer lent, hogy aztán újra fent

Az agyunk 90-120 percen át képes a megszakítatlan figyelemre. Ha egy nap többször csúcsra szeretnénk járatni, 20-30 perces pihenőket kell beiktatnunk. Így tehát a meredeken zuhanó koncentráció nem selejtállapot, hanem szükséges megálló, az olajozott haladás előfeltétele. Annál a kérdésnél, mennyit tudok elvégezni nyolc óra alatt, hasznosabb az, mit tudok létrehozni kilencven perc alatt.

A kérdés lelke: fókuszáljunk

Szóval lehet, hogy egy igásló is hamarabb esik össze nálunk, de attól még ez a lényeg. A konkrét összpontosítás a konkrét feladatra. A fókusz szó nemcsak a figyelemre utal. Amikor arról tájékozódunk, mit tegyünk, mit végezzünk el, kezdetben kissé elmosódottak a körvonalak: munkanap van, dolgozni fogok – ennyi biztos. Attól azonban, hogy megfogalmazódik, konkretizálódik a feladat, kontúrossá válik a kép. Ehhez két dolgot kell tennünk: hagyjuk abba a multitaskingot, és akkor is távolítsunk el minden figyelemelterelő elemet, ha egyetlen részcéllal foglalkozunk.

Néhány gyakorlati tipp

Ha nincs határidő, szabjuk meg mi. A határidő a munka Hamupipőkéje: egészen más a valódi természete, mint a híre. Általában utálja az ember, pedig érdemtelenül. A határidő nem hátráltat, hanem segít. Húz, nem pedig szétver. A mi oldalunkon áll, és nem is nehéz: egyszer úgyis végezni kell, akkor miért ne járjon mindenki a lehető legjobban?

Szóval intézzük úgy, hogy látszik a vége. És ha beértünk a célba, jutalmazzuk meg magunkat.

Legyen a kilencven perc az új mértékegységünk, váltsa fel az órákat, mind a nyolcat. Amennyiben a következő gondolatodban szerepel a főnök szó, gondolkodjunk el a következőn: vajon ő mit díjaz szívesebben, ha a kedvéért fáradt pillantású robottá válunk, vagy ha a konvenciókra vidáman fittyet hányva célba érünk? Melyik lehet produktívabb? Melyik áll közelebb a win-win stratégiához? Elég, ha mi tudjuk, miért nem lehet hozzánk szólni másfél órán át, majd miért töltünk irigylésre méltóan nyugodt teázással negyed órát. Főként ha meglátszik a teljesítményünkön is. Pontosabban éppen nem.

Ha pedig elfogadjuk a ciklikus görbét, ne feledkezzünk meg a mélypontokról. Pihenni is okosan kell tudni. Egyáltalán nem bagatell vagy nevetséges az alvásidőt megtervezni és előkészíteni. Kinek a vörösbor, kinek a citromfű tea, kinek a tévé, kinek a könyv. És mindenkinek a viszonylag állandó időpont. A pizsiket fellövik, ugye? Ha kialakul, ez a fajta rutin ugyanúgy tiszteletet érdemel, mint a napi bejárásé. Tartsuk be mindenáron.