Tegnap kiderült, hogy a negyedév végén egyeztethet a Richter és amerikai partnere, a Forest a cariprazine ügyében. Ennek fényében pedig továbbra is nagy kérdés, hogy a korábbi tervekkel összhangban be tudja-e majd vezetni júniusig a készítményt a Richter az amerikai piacon.
A negyedév végén találkozhat az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalával (FDA) a Forest Laboratories a cariprazine ügyében, hangzott el a Richter amerikai partnerének tegnapi gyorsjelentést követő elemzői beszélgetésén. További részletekkel pedig majd csak ezt követően fog jelentkezni a gyógyszercég.
Január elején Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója annyit már elárult a Reutersnek, hogy a találkozóra még a negyedévben sor kerülhet, az FDA válasza pedig a második negyedévben várható.
A találkozóra azért van szükség, mert az FDA novemberben ugyan hatásos készítménynek kiáltotta ki a cariprazine-t, de további információkat, beleértve akár további klinikai vizsgálati eredményeket igényelt.
Korábban a Richter úgy számolt, hogy a félév végéig piacra dobhatják a cariprazine-t Amerikában, ez azonban az egyeztetés lefolyásának hiányában továbbra is kérdéses. Ráadásul az ezt követő törzskönyvezés is beletelhet pár hétbe.
Az elemzői beszélgetésén ezen kívül elhangzott, hogy a cariprazine skizofrénián, illetve akut mánián kívüli indikációinak (bipoláris depresszió, major depresszió) fázis II-es tesztjeiről az első félévben érkezhetnek eredmények.
A befektetők azonban úgy néz ki, hogy korántsem aggódnak, hiszen az árfolyam 2010 óta nem látott szintekre is eljutott idén. Igaz, a 4800 forintos szint egyelőre komoly akadálynak tűnik.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!