A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Önkormányzatok: a vezetők érezzenek több felelősséget

Vágólapra másolva!
Minden településnek van saját önkormányzata, választott polgármestere, vagyona, rendeletalkotási lehetősége. Ez pedig nagy eredmény. Többek közt erről beszélt ma Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az Országos Önkormányzati és Közigazgatási Konferencián.
Vágólapra másolva!

Lényegében minden önkormányzatnak sikerült rendeznie a tartozását, új fejlesztésekbe vágnak bele, a régieket pedig be tudják fejezni. Ezen belül érzékeny tüske az adósságkonszolidációból kimaradt 1167 település helyzete. Tállai András kitért arra, hogy az önkormányzati hitelfelvételhez már kormányengedély szükséges, és közölte, 2014-től négy éven át évente 10 milliárd forintot különítenek el kárpótlásként a korábban jól gazdálkodó, el nem adósodott önkormányzatok számára a költségvetésben. Hogy azok pontosan milyen formában jutnak majd hozzá, az még nem dőlt el.

A jövőben számos területen be kell vezetni a – most szerzünk egy szép percet a ritka kifejezések rajongóinak – feladatfinanszírozási finomhangolást, például a gyermekétkeztetésben. A normatív alapú támogatás helyett. Az önhikit – önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatása – felváltja a müki – az önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló támogatás. 2014-re erre a célra 38,6 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben, számolt be Tállai András.

Az államtitkár elmondta, meg kell akadályozni, hogy az önkormányzatok újra eladósodjanak, egyben szükség van újabb fejlesztésekre is. Jelezte, az új rendszer sem zárja ki az újabb hitelfelvételeket. Tállai András szerint a személyes felelősségnek nagyobb hangsúlyt kell kapnia. Úgy fogalmazott, olyan érzékeny szabályozás kell, ahol a megválasztott vezetőknek is érezniük kell felelősségüket, hogy ne hozzanak olyan felelőtlen döntéseket, melyekkel évtizedekre eladósíthatják az önkormányzatokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!