Tiszta lelkiismerettel nem hozhatsz rossz döntést - Molnár Marinetta, HR-vezető

Molnár Marinetta, az Europ Assistance HR- és kommunikációs vezetője.

Most induló sorozatunkban női felsővezetőket kérdezünk arról, hogy hogyan egyeztetik össze a személyiségüket a férfiak által dominált üzleti világban elért sikereikkel.

Még nem volt huszonkilenc, amikor az Europ Assistance Magyarország menedzsment-tagja lett. Azóta a HR-en kívül hozzá került a kommunikáció területe is. Pedig még mindig nincs harminc. Molnár Marinettával beszélgettünk.

HR-esként mit olvasol ki a saját önéletrajzodból?

Sokszínűséget. Minthogy a karrierem nem egy egyenes vonal mentén haladt, így a szakmai tapasztalatom – és ebből következően az önéletrajzom is – meglehetősen sokszínű.

Sosem szégyen az, ha az ember azt érzi, hogy irányt kell változtatnia.

Molnár Marinetta, az Europ Assistance HR- és kommunikációs vezetője. Fotó: Balla Zsolt

Te merrefelé indultál el?

Eredetileg színésznek tanultam, ami a mostani pozíciómhoz képest egy teljesen más világ, most mégis úgy érzem, hogy ez a kitérő egyszerre áldás és hatalmas segítség.

A színpadon különböző karakterekbe és szituációkba helyezkedsz bele, így temérdek embertípust ismerhetsz meg, köztük olyanokat is, amelyek teljesen eltérnek a saját személyiségedtől. Ahogy beleéled magad az egyes szerepekbe, megismered a másik motivációit és ez később sokat segít a helyzetek kezelésében vagy az előítéletek legyőzésében.

Kevés színészből lesz felsővezető…

A színészet után a marketing felé mozdultam el, ami látszólag egészen más pálya, mégis meglepő átfedések vannak. A marketingesektől és a színészektől sem áll messze az exhibicionizmus, és mindkét szakmában központi szerepe van mind a kommunikációnak, mind pedig a kreativitásnak.

Ezután szépen lassan áttértem a HR-területére, majd ehhez hozzájött a kommunikáció és a coaching. Hiszek abban, hogy ahogy az embernek kialakul a személyisége, úgy talál rá fokozatosan a neki való pályára – úgy formálódik meg benne, hogy pontosan mit is akar. De azt gondolom, hogy ilyen szempontból még mindig nagyon az utam elején tartok.

Látsz végcélt?

Kicsit nevetségesen hangozna a számból, ha azt mondanám, hogy már „tudom, mi leszek, ha nagy leszek”.

Az ember szépen lassan legallyazza azt, ami már nem érdekli, vagy nem egyeztethető össze a személyiségével, elveivel, és ennek mentén azt azért már látom, hogy emberekkel, kommunikációval és segítségnyújtással kell foglalkoznom. Ezeket egyébként a jelenlegi pozícióm kitűnően egyesíti.

Ha máshonnan közelítek: hivatásomnak a segítségnyújtást és a problémamegoldást tekintem.

Életstílus tekintetében a színészet, és egy biztosítótársaság menedzsmentje eléggé ég és földnek tűnik. Melyik vagy ezek közül te?

Az is: ég és föld.

Úgy érzem, hogy a színészekhez képest üzletiesebben, racionálisabban gondolkozom, és jobban szeretem a biztos pontokat.

Az üzleti élethez, pláne a biztosítási piachoz képest pedig jóval lazább életfelfogású vagyok. Talán némileg kreatívabb is.

Összességében tehát a két világ között vagyok, és nem titkolom, hogy nagyon élvezem ezt a szituációt.

Mi az, amiből nem engedsz?

A „bohém” színészi múlt ellenére nagyon komolyan veszem a szabályokat, a biztosítási életre pedig különösen igaz, hogy valami vagy szabályos, vagy nem. Vagy fekete, vagy fehér – nincs mismásolás. Soha nem tudnék teljes meggyőződéssel kiállni egy olyan döntés mellett, amit nem érzek igazságosnak.

Ha valamire büszke vagyok, akkor az a lelkiismeretem.

Hiszek abban, hogy amennyiben tiszta a lelkiismereted, akkor nem tudsz rossz döntést hozni. Ez pedig nagyban segít az önbizalom kialakításában is, hogy képes légy egyenrangú félként helyt állni bármilyen munkahelyi szituációban.

Nőként férfit vagy nőt veszel fel szívesebben?

Ilyenkor jön mindig az a felvetés, hogy a női HR-es hogy viszonyul a többi hölgyhöz a szervezeten belül, és én is találkoztam negatív példával a pályám során, de számomra egyáltalán nincs különbség.

A fő szempontom mindig az, hogy valaki alkalmas-e a pozícióra, illetve hogy az adott terület vezetőjével jól kijön-e.

Nagyon szimpatikus, ha valaki amellett, hogy profi a munkájában ad a megjelenésére is. Szerintem ez egy szerencsés kombináció, és legalább az urak is örülnek a választásnak.

Persze sokszor megkaptam, hogy férfias gondolkodásom van, de talán pont ezért soha nem volt még munkahelyen konfliktusom nőkkel. Kétségtelen, hogy nem vagyok egy hisztis típus. Sajnos, vagy nem sajnos – néha biztos jó lehet.

Kilógsz a menedzsmentből?

Mivel egyedül vagyok nő, ezért remélem, hogy észre lehet venni valami különbséget.

Mennyire szereted és mennyire engeded, hogy rád egy ilyen férfi-domináns környezetben nőként tekintsenek?

Ezt el kell fogadni. Nem szeretném, hogyha férfiként kezelnének, és akár tetszik akár nem, egy tárgyalópartner vagy munkatárs, amikor először találkozik velem, a nőt látja bennem. Szomorú is lennék, ha nem így lenne.

Miután azonban már letettem valamit az asztalra, elvárom, hogy egyenrangú félként kezeljenek. Amíg ez nem történik meg, addig jöhetnek a hímsoviniszta viccek, meg hogy „tehetséges” munkatárs meg hasonlók. Ezek egyébként nálam bele is férnek, és együtt nevetek az urakkal – teljesen fölösleges görcsösen reagálni, mert egy merev ember csak kettétörik.

Persze a bókok bármikor jöhetnek, hiszen mindenkinek jól esik, ha legyezgetik a hiúságát.

Hogy érzed: többet kellett nőként teljesítened ahhoz, hogy ilyen pozícióba juss, mint férfiként kellett volna?

Biztos, hogy igen. A vezetéshez alapból szükség van erőre és meggyőzőképességre, hitelességre. És egy tárgyaláson férfi vezetőkkel összekerülni, az nagyon kemény tud lenni.

Egy tárgyalás elején általában olyan erővel szorítják meg a kezemet, hogy az majdnem összeroppan. A megbeszélés sikere aztán azon látszik, hogy a végén hogyan fognak kezet – elbúcsúzáskor ugyanis általában már jóval gyengébben. És ez így van jól, és ennek örülök.

Milyen példákat követsz, és mik azok, amiket elrettentőnek tartasz?

Sosem volt konkrét példaképem. Vannak előttem olyan példák, amikre azt mondom, hogy fantasztikusak – nem feltétlenül a HR-szakmában, hanem általában női vezetőként –, de személyiségben és emberileg nagyon nem tartom őket követendőnek.

A vezetéshez – és ezt ne értsd félre – kell némi dominancia és agresszivitás is. Ez alapvetően maszkulin karakterisztikát feltételez, és sok hölgy, aki ilyen szerepbe kerül, beleesik abba a hibába, hogy nagyon férfiassá válik.

Az én célom az, hogy úgy tudjak vezető lenni, hogy közben megmaradjak nőnek is.

Miből táplálkozol munkán kívül?

Mostanában nagyon sokat kapok a jógától és a meditációtól. Ez segít abban, hogy bizonyos helyzetekre kívülről, elfogulatlanul tudjak ránézni.

Az erő abban rejlik, ha a szituációkat higgadtan és mosolygósan tudod kezelni. Aki személyeskedik, ordibál és dühöng, az már abban a pillanatban vesztessé válik.

A jógán kívül a feszültségeket különböző kardio-edzésekkel vezetem le, erőnléti edzésekre járok, és mivel régebben foglalkoztam lövészettel, szeretném abban is újra felvenni a fonalat.

Élőlényre ugye sose lőttél?

Tudod kit sértegess!

Mit olvasol?

Általában négy-öt könyv van porondon egyszerre. Most olvasok egy Buddha életéről szólót, a Freud szeretője című regényt, a Mit üzen a tested? önismereti könyvet, és Anthonissentől a Kríziskommunikációt.

Multitasking?

Inkább hangulatfüggő, hogy mikor melyiket van kedvem elővenni.

Mindegyiket befejezed?

Persze.