A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Toronymagasan verjük Európát

Vágólapra másolva!
0,5 százalékos emelkedésével párját ritkítja ma a BUX a nemzetközi piacokon, a magyar tőzsde ugyanis a nemzetközi piacokon látott ellenszélben is erős.
Vágólapra másolva!

Az OTP már 0,8 százalékkal emelkedik, de a Richter, és a Magyar Telekom is szépen fordult napi mélypontjáról. A Mol ráadásul folytatja az elmúlt pár nap jó teljesítményét, 13 800 forint felé közelít 0,6 százalékos erősödésével. A kisebb papírok közül a CIG Pannónia és az FHB erősödik érzékelhetően, miközben a forint egyelőre folytatja a gyengélkedését, bár a tegnapi 312 forint feletti szintekre nem jutott el újra az euróval szemben.

A nemzetközi piacokon viszont nem enyhül a nyomás, hiába mutattak nyitás után kissebb erősödés az európai börzék, a hangulat délre végképp elromlott, a DAX pedig 1,5 százalékos mínuszban is járt. Egyre mélyül ezzel a korrekció, miután az amerikai piacok is 0,5 százalékos mínuszban nyithatnak, még a tegnapi jó szereplés után is.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!