A GfK Hungária ezúttal is a legnagyobb városok utcáin, illetve a közterületi szeméttárolókban megtalálható üres cigarettásdobozok begyűjtésével mérte fel a piacot. A 2012-es kisebb mértékű emelkedés után a külföldről csempészett cigarettatermékek aránya 2013 első felében 7,7 százalékra 2013 végére pedig 11,8 százalékra nőtt. A legnagyobb emelkedés a a keleti és a középső országrészben figyelhető meg. A fővárosban megduplázódott, Kelet-Magyarországon pedig több mint 50 százalékkal nőtt az illegális cigarettaforgalom a május-júniusi időszakban mért értékekhez képest. Egyes keleti városokban 30-40 százalékot is elér a cigaretták illegális forgalma, Kisvárdán pedig 53 százalékot mértek. A fehéroroszországi cigaretták aránya már több mint 50 százalékot tesz ki az illegális termékek körében.
A kutatásból az is kiderül, hogy a dohánytermesztő megyékben az országos átlagnál lényegesen kisebb a legális cigarettadohány-fogyasztás, ez pedig az illegális cigarettadohány forgalmával magyarázható.