Ilyen furcsán nem adtak még el bankot Magyarországon

A Takarékbank logóját mintázó matricák a pénzintézet ideiglenes székházában, a budapesti Margit Házban, a II. kerületi Tölgyfa utcában 2012. január 12-én

A végéhez közeledik a Takarékbank eladása, és bár eredményt még nem hirdettek, mindenki tudja, hogy ki győzött. Ahogyan az állam tavalyi bevásárlása, úgy az eladás körülményei miatt is forrongnak a szövetkezeti bankárok.

Groteszk. Takarékszövetkezeti vezetők viszonylag rezignáltan kommentálták így a fordulatot, amelyet egy friss kormányrendelet hozott a takarékszövetkezeti szektor tavaly nyár óta zajló viharos átalakításának folyamatában. A rendelet, amely kimondja, hogy a Takarékbank (amelyből az állam ki akar szállni) és a Magyar Takarék Zrt. összefonódása nemzetstratégiai ügy, valójában egy burkolt eredményhirdetés. A folyamatot jól ismerők számára ugyan nem meglepetés: hetek óta az egyetlen esélyes vevőként tartják számon ezt az egyébként alig pár hónapja létező céget, de mivel eddig senki nem erősítette meg, hogy a Magyar Takarék tette az egyetlen vételi ajánlatot – hivatalos eredményhirdetés pedig még nem volt – mégiscsak egy fontos bankprivatizációs tender furcsa momentumához érkeztünk.

Ezzel kapcsolatban megkerestük a Magyar Fejlesztési Bankot és a Magyar Postát, mint az állami pakett jelenlegi birtokosait, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is, de nem kaptunk választ a kérdésre, hogy ezek után egyáltalán formálisan hirdetnek-e győztest, és mikor írják alá az adásvételi szerződést.

Mi történt eddig?

A legfrissebb fejlemények mindenesetre arra utalnak, hogy minden úgy zajlik le, ahogy azt a szövetkezeti bankárok kezdettől fogva előrevetítették. Az állam előbb egy mindenekfelett álló törvény – úgynevezett lex specialis – révén többségbe került a szövetkezeti bankok központi intézményében, a Takarékbankban. Ezzel kisebbségbe szorította a szövetkezeteket, a korábbi többségi tulajdonosokat. Majd pár hónappal később az állam kiszáll a Takarékbankból, és végül azon befektetői csoportnak adja el a bankot, amelynek képviselőit az egész átalakítás mögött sejtették.

Ennek a befektetői körnek a központi figurái szinte kivétel nélkül az FHB Bankhoz köthetők. A bank tulajdonosa és elnöke, Spéder Zoltán ugyan formálisan semmilyen tisztséget nem tölt be a Takarékbankban vagy az új integrációs szervezetben, és az eladó állami bankpakettre sem közvetlenül az FHB pályázik. Ugyanakkor Spéder volt kollégái, beosztottjai és bizalmasainak tartott banki vezetők már látható kulcspozíciókban ülnek (erről lásd a keretes írást is), az FHB pedig ott van a Takarékbankra egyedüliként pályázó Magyar Takarék Zrt. tulajdonosai között. 25 százalékos részesedésével a legnagyobb egyedi tulajdonos, amióta február elején – három nappal a bankprivatizációs pályázat jelentkezési határideje előtt – tőkét emelt a cégben.

A Magyar Takaréknak szintén részvényese az a cég (az állami tulajdonban álló Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft., azaz EHPSZ), amelynek az ügyvezetője Vojnits Tamás, a Takarékbank tavaly nyáron kinevezett elnöke, aki kormánybiztosként legalább fél évig dolgozott a szövetkezeti rendszer újragondolásán (korábban pedig az FHB-ban, még régebben az OTP-ben dolgozott Spéder Zoltánnak).

Fontos szereplők

Nem Vojnits Tamás az egyetlen kapocs a Takarékbank és Spéder Zoltán érdekeltségei között. Lontai Dániel a Takarékbank felügyelőbizottsági elnöke és egyben az új integrációs szervezet, az SZHISZ elnöke korábban szintén az FHB-nál volt Spéder beosztottja, Szarka Zsolt, a Takarékbank igazgatósági tagja, és egyben a Magyar Posta vezérigazgatója pedig már az OTP-ben, majd az FHB-ban is együtt dolgozott Spéderrel. Nagy Csabát is ehhez az érdekkörhöz sorolják, ő is dolgozott Spéderrel az OTP-ben, ma pedig igazgató az SZHISZ-ben, igazgatósági tag a Takarékbankban, és az MFB vezérigazgatója is. A Posta és az MFB szerepe azért fontos, mert az állam tavaly nyáron e két intézményen keresztül vált többségi tulajdonossá a Takarékbankban, és az így megszerzett pakettet – a Posta 19,3 és az MFB 35,5 százalékát – értékesítik most.

Rajtuk kívül néhány szövetkezeti vezető is helyet kapott a cégben, sőt, voltaképpen többségben is vannak a Magyar Takarékban. Ezért van az, hogy az eladói oldalon úgy kommunikálják a történteket, hogy maguk a szövetkezetek jutnak ismét esélyhez a Takarékbank megvásárlásánál.

Perek, belharc, forrongás

Ha a Magyar Takarék tulajdonosi szerkezetét nézzük, akkor ez igaz is. Ha viszont azt nézzük, hogy a Magyar Takarékba 14 szövetkezet szállt be, miközben 122 működött, akkor kicsit más a kép. Főleg úgy, hogy a két tábor között óriási ellentét feszül. Azon túl, hogy a kívül maradt szövetkezeti vezetők közül sokan önállóan, illetve az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségen (OTSZ) keresztül beperelték az államot az integrációról szóló törvény miatt, az Alkotmánybírósághoz, polgári bíróságokhoz – és egyes szövetkezetek a Strasbourgi Bírósághoz is – fordultak, már egymással is szembe kerültek. A harc az utóbbi napokban már nem csak a színfalak mögött zajlott, néhány bankár ugyanis nyilvánosan nekiment a korábbi szövetkezeti vezetésnek, az OTSZ kulcsembereinek.

A 14 szövetkezeti vezető közül három – akinek volt az OTSZ-ben pozíciója – lemondott, egyikük pedig, Vida József, a Szentgáli Takarékszövetkezet vezetője nyílt levélben kemény vádakat fogalmazott meg az OTSZ-szel és annak ügyvezető igazgatójával, Varga Antallal szemben.

Vida szerint az OTSZ hónapok óta negatív sajtókampányt folytat, és ezzel veszélyezteti a betétesek biztonságát. Nehezményezte azt is, hogy miközben a takarékok próbálják éppen visszafogni a kiadásaikat, a szövetség sajtókampányokra szórja a pénzt. Szerinte a kialakult helyzetért megint csak az OTSZ a felelős: vakvágányra irányította a tagságát, mert bár megtehette volna, hogy szintén pályázik a Takarékbankra, nem ezt az utat választotta.

Varga Antal a vádak egy részét személyeskedőnek találta, ezért azokra nem reagált, és határozottan cáfolta, hogy a betétesek biztonsága bármikor veszélybe került volna. A privatizációs pályázattal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a közzététele után azonnal megtámadták, mert számukra lehetetlen helyzetet eredményezett.

A tendert ugyanis úgy írták ki, hogy megkülönböztették a Takarékbank részvényeseit, és az OTSZ-t úgynevezett külső személynek minősítették. Mint ilyen, csak akkor adhatta volna be a bankvásárlási pályázatát, ha letesz egy nem csekély, 400 milliárd forintos letétet, ennyire viszont nem futotta a szövetkezeteknek. A pályázati kiírás szerint a Magyar Takarékra ez a kitétel nem vonatkozott, tehát a 14 szövetkezeti ember, az FHB és a Vojnits Tamás-féle cég lényegesen olcsóbban tudott megmérkőzni, nekik – a vételáron felül – csak a 38,1 millió forintba kerülő pályázati kiírást és a 20 milliós titoktartást kellett befizetniük.

Ezt az 58 milliót egyébként az OTSZ is kifizette, de végül nem indult el a tenderen. Elméletileg persze megtehették volna, hogy a szövetkezeti vezetők tömegesen betársulnak a Magyar Takarékba, de ismerve a szektorban feszülő ellentéteket (amelyeket egyes vezetők forrongónak, mások lincshangulatnak írnak le), ez nem igazán volt reális opció.

Verseny nélkül, minimumáron

A Takarékbank 55 százalékos állami pakettjét tehát – a ma ismert állás szerint – a Magyar Takarék fogja megvenni, a piaci várakozások szerint a 8,5 milliárd forintos minimumáron (mivel a bank saját tőkéje összesen 15,5 milliárd forint).

Hogy ez az állam – s így az adófizetők – szempontjából jó vagy rossz üzlet, ahhoz több tényezőt érdemes figyelembe venni. Az állam egyszer már kiadott pár milliárd forintot (piaci értesülések szerint 4-5-öt, de sosem hozták nyilvánosságra), amikor 2012-ben megvette a német DZ Banktól a kisebbségi pakettjét, ezt fejelte meg a Magyar Postán keresztül 660 millió forinttal tavaly nyáron, hogy többségbe kerüljön a Takarékbankban. Ennél most többet kaphat vissza, még akkor is, ha a verseny nélküli pályázaton nincs, aki felverje az árat.

Ezenkívül – a hivatalos kommunikáció szerint – az állam még további 136 milliárd forintot fordított a takarékokra, amikor a biztonságosabb működésüket szolgáló alapot hozott létre. Ez a pénz azonban az új integrációs szervezetbe (az SZHISZ-be) került, nem pedig a Takarékbankba. Az SZHISZ-ből nem akar kiszállni az állam, így ezt a pénzt a privatizáció elvileg nem érinti.