Nagy a tétje az Alkotmánybíróság (AB) devizahiteles döntésének, amely a Magyar Nemzet információi szerint már kedden megszülethet. A bírák a kormány tavaly november végi beadványáról hozhatnak döntést, vagyis arról, hogy alkotmányba ütköznek-e a devizahitel-szerződések, illetve, hogy lehet-e utólag olyan törvényt hozni, amely módosítja a bankok és ügyfeleik között kötött szerződéseket.
Elvileg ugyan nincs mód arra, hogy az állam utólag belenyúljon egy korábban mások által kötött szerződésbe, ám nagyon kivételes esetekben mégis megtörténhet, ahogyan ezt az AB egy korábbi, 1991-es határozata kimondta. A kormány beadványa is ebbe kapaszkodik, mondván, ezeknél a szerződéseknél olyan változások következtek be, amelyeket a szerződéskötéskor nem lehetett látni, amelyek ismeretében a felek másképp döntöttek volna, és amelyek társadalmi méretet öltöttek. Az érvelés szerint tehát az államnak be kell, vagy be lehet avatkoznia, és ennek érdekében törvényt hozhat, amely bizonyos pontjain átírja az eddigi szerződéseket.
„Ma bármi megtörténhet” – mondta egy banki vezető, aki szerint előfordulhat, hogy az AB megteszi, amiben a kormány reménykedik, de az sincs kizárva, hogy – a Kúria decemberi jogegységi döntéséhez hasonlóan – végül jogilag mindent rendben talál. Ha ez utóbbi történne, akkor a kormány és az adósok még mindig bízhatnának a luxembourgi Európai Bíróság szintén esedékes határozatában, amely az ominózus Kásler-ügyben mond majd ítéletet. Itt az árfolyamrésről döntenek, és bár egy konkrét szerződésről van szó, a kérdéses pont az összes többi devizahitelest is érinti, hiszen tipikus banki gyakorlatot feszeget.
Hogy az Orbán-kormány valamilyen jogi megoldásban gondolkozik, azt számos nyilatkozat előrevetíti. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter már tavaly júliusban erről beszélt, a devizahiteles problémát humanitárius katasztrófának tartó Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pár hónapja szintén a jogi helyzet tisztázását sürgette, Orbán Viktor pedig többször kifejezetten keményen fogalmazott. A miniszterelnök szerint a józan erkölcsi érzék azt diktálja, hogy az árfolyamváltozásból fakadó veszteséget a bankoknak kellene viselniük, és nem volna szabad az adósokra nézve kedvezőtlenül, egyoldalúan emelni a kamatokat sem – ebből akár arra is következtethetünk, hogy ő így írná át a szerződéseket.
Orbán – Rogán Antallal és Kövér Lászlóval együtt – decemberben azt is igen rossz néven vette, hogy „a Kúria a bankok oldalára állt”, majd jelezte, hogy amint a még nyitott jogi kérdések tisztázódnak, a kormány is megteszi a szükséges lépéseket.
Hogy ezek milyen lépések lesznek, azt egyelőre nem lehet tudni, egy biztos: Orbánék már hét komolyabb beavatkozással próbálták kezelni a helyzetet a kormány hatalomra kerülése óta, de a jegybank legfrissebb adatai szerint még mindig több százezer devizahiteles vár valamilyen segítségre. Közülük legalább 150 ezren devizás autóhitellel rendelkeznek, róluk ugyan az eddigi mentőakciókban nem volt szó, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azonban mostanában egy nekik szánt programot is emlegetett. Összeszedtük az eddigi mentőcsomagokat, amelyek egy része kifejezetten hatástalan volt, van köztük olyan, amelyik hatásos, de káros, és olyan is akad, amelyik bár jó ötlet, mégsem elég népszerű.
Az első mentőcsomagot 2011 augusztusában jelentette be a kormány a bankokkal közösen, ez volt az árfolyamrögzítés első verziója. A lényege egy három éven át tartó kedvezményes törlesztés volt (180 forintos frank- és 250 forintos euróárfolyamon), azoknak, akik legfeljebb 3 hónapos késéssel törlesztettek, és nem volt 20 millió forintnál nagyobb hitelük. A fixált és a piaci árfolyam közötti különbözet három évig egy gyűjtőszámlára került, és ott kamatozott – ettől az elemtől az adósok többsége megijedt, és egyébként is túl bonyolultnak találta a konstrukciót. A programhoz 2011 végéig lehetett csatlakozni, de csak körülbelül 3-4 ezren léptek be, azért is, mert közben elindították a végtörlesztést is, amely így lenullázta az érdeklődést.
2012 nyarán indult az átdolgozott árfolyamrögzítés, ez megpróbálta népszerűbbé tenni a programot. A rögzített periódust kitolták öt évre, a bankok és a kormány pedig közösen vállalta, hogy a rögzített árfolyam feletti kamattörlesztést átveszi az adósoktól. Ez lényegesen kedvezőbb volt, legalább 150 ezren be is léptek (az első programból is átkerültek ide az adósok), de még ez is azt jelentette, hogy a jogosultak több mint fele nem élt a lehetőséggel.
Pedig az árfolyamgátnál jobb ötlete eddig nem volt a kormánynak. A rendszerbe belépők tavaly nyárig összesen 15 milliárd forintot spóroltak meg, így nem volt rossz húzás, hogy a legutóbbi mentőcsomagnál is ehhez az eszközhöz nyúlt a kabinet. Tavaly novemberben ugyanis tovább szélesítették a programot: minden korábbi korlátot eltörölve már a 90 napnál többet késők és a 20 milliónál jobban eladósodottak is beléphetnek. Vannak azonban problémák: a banki tapasztalatok szerint sokan továbbra sem értik a rögzítés menetét, és a bizalom is hiányzik, az emberek egy része úgy érzi, hogy csak veszíthet a dolgon.
Az eddigi legdurvább beavatkozást 2011 őszén dobta be a kormány, körülbelül 210 milliárd forintos azonnali veszteséget okozva a bankszektornak (valójában 336 milliárd volt a veszteség, de egy részét leírhatták a bankadóból). A kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztéssel 2012. január végéig lehetett élni, körülbelül 170 ezren tudták kihasználni a lehetőséget. Közülük igazi nyertes az a 120 ezer ember (a végtörlesztők 70 százaléka) volt, aki újabb hitel felvétele nélkül, zsebből ki tudta fizetni az adósságát – ők azok, akiknek valószínűleg soha semmilyen mentőcsomagra nem lett volna szükségük, nyugodtan tudták volna fizetni a megemelkedett törlesztőket is. Pont emiatt volt roppant káros a végtörlesztés, amelynek következtében – a forint további gyengülése miatt – a végtörlesztésből kimaradók helyzete még nehezebbé vált.
Akiken eddig szinte egyáltalán nem tudott a kormány hathatósan segíteni, azok a legrosszabb anyagi helyzetben élő, legnagyobb késést felhalmozó devizaadósok. Elvileg nekik volna a leginkább szükségük valamekkora állami mankóra, de a 2011 augusztusában bejelentett szociális családiház-építési program például óriási kudarc. Elvileg ez egy több száz lakásos projekt volna, amelyből a fővároshoz közeli Ócsán épült meg 80, de csupán 42 ház talált bérlőre. Hogy ez nem sikertörténet, azt láthatóan már a kormány is beismerte: katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállásává minősítette át a lakóparkot.
Alig emlékszünk már rá, és valószínűleg a megcélzottakhoz is alig jutott el a híre, olyan kevesen éltek a lehetőséggel, de 2012 nyarán volt egy program, amely a lecsúszott adósokon próbált segíteni. Akik 90 napon túli tartozást halmoztak fel, de a hitelük nem volt 20 milliónál nagyobb, forintra válthatták az adósságukat, és ezzel párhuzamosan megszabadulhattak a tartozás negyedétől. Apró probléma volt, hogy az akkori árfolyamokon a forintra váltás és a 25 százalékos mínusz végső soron semmi könnyebbséget nem jelentett a törlesztőrészletekben. Az egész intézkedést szabályozási káosz és információhiány is kísérte, nem véletlen, hogy a jogosultak alig 15 százaléka élt a lehetőséggel.
2011 nyarán jelentették be, majd 2012-ben indult el a Nemzeti Eszközkezelő (NET) programja, amelynek a lényege, hogy az állam megvásárolja a banktól a bedőlt adós ingatlanát, majd azt jutányos áron bérbe adja a volt tulajdonosnak. Mindez sokáig csak papíron létezett, majd döcögősen beindult, tavaly őszre már 9 ezer ingatlan került a NET tulajdonába, év végére pedig teljesült a korábban előrejelzett 15 ezer ingatlan átvétele. A feltételek menet közben itt is változtak, a programot szélesítették, és bár voltak olyan értelmezések, amelyek szerint ma már hajléktalanok is kérhetik, hogy baráti áron bérelhessenek a NET-től ingatlant, ez az intézmény szerint nincs így. Mint lapunknak írták: "az üres ingatlanokra elsősorban a NET program bérlői jelenthetnek be igényt".