Ezek szerint a kormány felhatalmazza Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy partnerségi együttműködési megállapodást kössön a Magyar Telekommal a kormány nevében.
Korábban a kormány már több mint 40 céggel kötött stratégiai együttműködési megállapodást, közöttük egyik másik távközlési céggel, a Telenorral is.
A nagy kérdés az, hogy a Magyar Telekommal megkötésre kerülő megállapodás különbözni fog-e ezektől, illetve ha igen, akkor miben, hiszen a kormányhatározat szerint jelen estben partnerségi megállapodás születhet, nem pedig stratégiai.
A lépés mindenestre hosszabb távon pozitív üzenetet hordozhat a Magyar Telekom, illetve befektetői számára is. Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Citi legfrissebb elemzése szerint a cég felvásárlási sztorijának kimenetelét nagyban befolyásolja, hogy az anyavállalat, azaz a Deutsche Telekom meg tud-e egyezni a kormánnyal az iparági adóztatás kérdésében.
Utóbbi létrejöttét erősítheti, hogy Orbán Viktor novemberben a Telenorral kötött megállapodáskor elmondta, hogy "minden olyan javaslatot, amely a magyar gazdaság növekedéséhez járul hozzá, ezáltal több adóbevételt eredményez általában, szívesen fogadunk, mert ennek arányában tudjuk majd csökkenteni azokat a terheket, amelyek speciálisan erre a szektorra esnek".
A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!