A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Nem teljesít jól ma a magyar tőzsde a nyitás után, a BUX index 0,4 százalékos esést mutat.
Vágólapra másolva!
  • Főleg az OTP és a Richter szerepel rosszul, 0,6-1 százalékos mínuszaikkal, míg a Mol és a Magyar Telekom inkább felfelé vette az irányt.
  • A kisebb papírok közül az FHB, a CIG Pannónia, valamint a Danubius is gyengélkedik, míg az Appeninn 2,7 százalékos emelkedésével a legerősebb komponensnek számít a BUX indexen belül.
  • A forint valamelyest gyengült a tegnap délutáni órákhoz képest, az euróval szemben 312,5, míg a dollárral szemben 227,1 közelében alakulnak a jegyzések.
  • Ebben a gyengébb nemzetközi hangulatnak is szerepe lehet, a főbb nyugat-európai indexek 0,2-0,5 százalékos visszaeséseket mutatnak, miután az európai zárás után nagyobb mínuszokba csúsztak az amerikai piacok.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!