A jegybank megmondaná, mennyi hitelünk lehet

Egyelőre csak javaslatok formájában, de konkrét ötletekkel állt elő a Magyar Nemzeti Bank egy friss jelentésében. Ezek egy része ősszel meg is valósulhat, így elképzelhető, hogy a mostaninál kevesebb kölcsönt kérhet majd egy család, és létrejöhet egy rossz bank.

Amit mostanában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) leír, azt nem árt komolyan venni. A Matolcsy György vezette intézmény ugyanis tavaly október óta már kormányrendeletekkel felérő jegybanki rendeletekben szabályozhat bizonyos dolgokat, ha a bankrendszer egészét veszélyeztető kockázatokat lát. Márpedig a jelenlegi hazai bankrendszerben nagyon sok problémát azonosított az MNB, ezekre számos javaslatot is tett a csütörtökön publikált Pénzügyi Stabilitási Jelentésében, és előrevetítette, hogy egy részük várhatóan még az idén hatályba lép. Összeszedtük, mire érdemes felkészülni.

Törlesztési plafon

PTI. Érdemes ízlelgetni az új betűszót, amely az angol payment to income kifejezésből jön, és jövedelemarányos törlesztőrészletet jelent. Ezt korlátoznák, vagyis meghatároznák, hogy a havonta, legálisan rendelkezésre álló nettó jövedelemhez viszonyítva legfeljebb mennyit fizethet ki egy család az összes létező hitele után a bankoknak.

A PTI-plafon tehát azt célozná, hogy az adósok ne vállalják túl magukat, az MNB szerint ugyanis ma Magyarországon a hitellel rendelkező családok túlzottan eladósodtak, és főleg az alacsony jövedelműeknél okoz gondot a törlesztés. A jegybanki statisztikák azt mutatják, hogy a kiskeresetűek a havi jövedelmüknek akár a 44 százalékát is kénytelenek a törlesztésre fordítani, és ez nemzetközi szinten is magasnak számít.

A jegybank szerint ezért jövedelemarányos korlátokkal kell védeni a családokat, hogy pontosan mekkorával, az nem derül ki az anyagból. Az viszont igen, hogy mindenféle kölcsönre – jelzálog-, fogyasztási, gépjárműhitelre – vonatkozna, és már ősztől bevezethetik, hogy a jövőben esetleg beinduló élénkebb hitelezésnél ne épüljenek be a rendszerbe újabb kockázatok. Hivatkozásul egyébként több nemzetközi példát – Dél-Korea, Hong Kong, Litvánia és Románia esetét – hozza a jegybank; az Origo gyűjtése szerint ezekben az országokban 40-43 százalék körüli mutatókat alkalmaznak.

Azt nem említik meg, de ugyanilyen javaslatot már 2009-ben, a Simor András vezette jegybank is tett: ők akkor jövedelmi szintenként és devizánként eltérően 15-50 százalékos PTI-plafonokat tartottak jónak. Simorék javaslatát végül az akkori Pénzügyminisztérium nem valósította meg (ehelyett a bankokat kötelezte arra, hogy saját hitelezhetőségi limiteket állítsanak fel), most viszont Matolcsyék minden gond nélkül egy kormányrendelettel egyenrangú jogszabályba foglalhatják a maximálisan megengedett PTI-t.

Hitelplafon az ingatlanra

Elmúlt már az az idő, hogy egy 20 milliós ingatlanra 18 milliós hitelt is adjon a bank, de a válság előtti években azért volt erre is példa. 2010 márciusa óta létezik az úgynevezett hitelfedezeti korlát (loan to value, azaz LTV-plafon): a bankok legfeljebb a fedezetként felértékelt ingatlan 80 százalékáig adhatnak forintkölcsönt (60 százalékáig euróhitelt, és 45 százalékig, ha más devizáról van szó). Most ezt is felülvizsgálná az MNB, és bár alapvetően megtartaná a mai limiteket, például pénzügyi lízingnél lazítana a korlátokon, és lehet, hogy szigorítana a devizahiteleknél.

Nem mindegy, hogy lövik be a limiteket. Ha túl alacsonyra teszik, akkor nagyon sokan képtelenek lakáshitelt felvenni, mert nem tudnak elegendő önrészt előteremteni, de az se jó, ha túl lazák az LTV-korlátok. Ez utóbbi esetben előfordulhat, hogy a hitel mögötti fedezet elolvad – például egy lakáspiaci árzuhanás vagy devizahitelnél az árfolyamváltozás miatt –, vagyis nem nyújt valós biztosítékot az adósságra.

A svájci frank alapú hiteleknél ez ma probléma, hiszen ezeket még a válság előtt 70-80 vagy akár 90 százalékos LTV-arányok mellett adták a bankot, de közben a forint nagyon sokat gyengült, és a lakásárak is lecsúsztak, így a hitelek mögötti ingatlanok értéke legalább 30 százalékkal alacsonyabb, mint amennyivel az adósok összesen tartoznak a bankoknak. Hiába adnák el jó áron ezeket a lakásokat az adósok vagy a bankok, akkor sem lehetne a teljes hitelt lerendezni az értük kapott pénzből, egy kényszerértékesítésnél pedig pláne nem folyna be a tartozás.

Visszaszorítani az erőfölényt

Amióta referenciakamatozásúak az újonnan nyújtott hitelek (a kamatok valamilyen piaci kamatláb mozgásához vannak kötve), és ezáltal jóval átláthatóbb a banki árazás, azóta nehezebb tetten érni, ha egy bank visszaél az erőfölényével. A jegybank azonban úgy látja, hogy a referenciakamatokon felül alkalmazott felár indokolatlanul magas, jóval magasabb például a régióban megszokottnál, ezért jó lenne azt leszorítani. Például úgy, hogy maximálnák a bankok által alkalmazható felárat, vagy legalább öt évre rögzítenék a hitelkamatokat.

Ugyanígy az erőfölénnyel való visszaélésnek látja az MNB az árfolyamrés alkalmazását és az egyoldalú kamatemeléseket is, amelyek jogosságáról és tisztességességéről a Kúria hosszú hónapok óta nem tud dönteni. A jogi vita várhatóan ősszel eldől, de hogy az MNB mit akar kezdeni ezzel a két – a bankok által általánosan alkalmazott – eszközzel, az nem világos a jegybanki jelentésben.

Jöjjön a rossz bank!

Az MNB a vállalati hiteleknél is sok gondot lát, és beavatkozást fontolgat. A legproblémásabbak az úgynevezett projekthitelek – döntően kereskedelmi ingatlanhitelek – amelyek 26 százaléka már a nem teljesítő kategóriában van, és bár további 24 százalékot megpróbáltak átütemezni a bankok, ezeknek is már a 30 százaléka lényegében bedőlt.

Ez potenciálisan óriási veszteségforrás a bankoknak, és a jegybank érezhetően minél előbb ki is pucoltatná a rossz hiteleket a portfólióból. Erre több alternatívát vázol, még nem tudni, melyiket fogja esetleg egy jogszabályban is kötelezően előírni. Vagy a magasabb céltartalék-képzést és veszteségleírásokat, vagy egy Magyarországon még nem alkalmazott, de például Írországban már kipróbált gyakorlatot, a rossz bank felállítását.

Az MNB szerint ez utóbbi volna a leghatékonyabb és leggyorsabb megoldás is, mivel a rossz portfólió kezelését így leválasztanák a bankok jól fizető hiteleiről, és miközben a rossz bank csak a problémás állománnyal foglalkozna, és próbálná minimalizálni az ottani veszteségeket, végre minden bank újra tiszta lappal az új hitelezésre, és a gazdaság élénkítésére koncentrálhatna.