Bajban az Airbus

Airbus napi grafikon
Vágólapra másolva!
Hatalmas megrendeléstől esett el az Airbus, mivel az Emirates légitársaság 70 darab A350-es repülőgép leszállítására vonatkozó megrendelését vonta vissza. Ez a francia gépgyártó történetének legnagyobb visszamondása.
Vágólapra másolva!
  • Az Emirates légitársaság visszamondta 70 darab Airbus A350-es repülőgépre leadott megrendelését. A gépeket még 2007-ben rendelte az arab vállalat, és 2019-ben szállította volna le neki az Airbus.
  • Az Airbusnak súlyos érvágás a döntés, már csak azért is, mert a gépek listaára 16 milliárd dollárt tett ki. Ez jelentős tételnek számít a tavaly 78 milliárd dolláros árbevételt elérő gépgyártó számára, és a cég történetének legnagyobb rendelés visszavonásának felel meg.
  • A visszamondás hátterében az húzódhat meg, hogy a francia gépgyártó egyik legnagyobb megrendelőjének számító Emirates az utóbbi hónapokban nem elégedett az Airbus gépeinek teljesítményével. Az arab légitársaság elsősorban az üzemanyag-hatékonyság területén nem elégedett az Airbus gépeivel, ami miatt már az Airbus nagy riválisának számító Boeinggel kezdett tárgyalásokba 747-es gépek leszállításáról.
  • A kedvezőtlen hírekre már 3,5 százalékot zuhant az AIrbus árfolyama. További negatívum, hogy a napi grafikonon az 50 napos mozgóátlag felülről keresztezni készül a 200 napost, ami eladási jelzésnek felelne meg.
Airbus napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!