Zalában egy millióért már háza lehet

Vágólapra másolva!
Egymillió forintért ma kis túlzással épp úgy találunk egyetlen négyzetmétert, mint egy teljes lakást az ingatlanpiacon. Az Otthon Centrum szerint akár kétszázszoros árkülönbség is előfordulhat. 
Vágólapra másolva!

A lakás értékét döntően az elhelyezkedése határozza meg, véli Déry Attila. Az Otthon Centrum vezető elemzője szerint ez magába foglalja azt is, van-e erkélye, mennyire napos, milyen kilátást nyújt. Értéktényező még az ingatlan komfortfokozata, állapota, az építés éve, és a beosztás is.

A legolcsóbb Zala megyében

A 2014 első félévében az Otthon Centrumon keresztül eladott ingatlanok közül a négyzetméterárat tekintve a legolcsóbb és a legdrágább között száztizenhétszeres volt a különbség. A legolcsóbb, kereken 10 ezer forintos négyzetméterárat elérő ingatlan egy családi ház volt Zala megyében. A ház a 19. század végén épült, 2 szobás, 100 négyzetméteres, erősen felújítandó. A telek összközműves, de a házba csak a villanyt vezették be eddig. Az ingatlan nagy vonzerejét a házhoz tartozó 1900 négyzetméteres telek jelenti.

A legdrágább Budapesten

A másik véglet egy új építésű társasházi lakás a főváros II. kerületében. A lakás négy éve épült, alapterülete 63 négyzetméter, amelyhez 28 négyzetméteres terasz tartozik. A lakás 74 milliós vételára önmagában nem kiugró budapesti viszonylatban, de ha a 74 milliót a 63 négyzetméteres alapterülethez viszonyítjuk, akkor 2014 első felében ehhez az 1,17 milliós négyzetméterárhoz nem találtunk hasonlót.

Siófok sem olcsó

Siófokon közvetlenül a parton álló, 5. emeleti, 76 négyzetméteres, 1 + 2 félszobás lakás négyzetméterenként több mint félmillió forintért kelt el 2014 első félévben. A fővárosban az első félévben a legolcsóbb négyzetméterárú ingatlan egy X. kerületi 54 négyezetméteres lakás volt, amely négyzetméterenként alig 74 ezer forintos áron cserélt gazdát. Az 1935-ben épült, felújított házban lévő lakás beruházást igényel, fűtését egy cserépkályha biztosítja. A teljes vételárat tekintve a legolcsóbb ingatlan az idei első félévben a már említett zalai családi ház volt, a maga 1 milliós vételárával. Az Otthon Centrum idei csúcseladása egy 170 millió forintért elkelt fővárosi családi ház volt a XII. kerületben, amely 2000-ben épült 5 szinten és 592 négyzetméteren, 9 szobával. Az úszómedencés ház vételára rekord az első félévben, de 287 ezer forintos négyzetméterára átlagosnak mondható. A fővároson kívül a legmagasabb áron, 85 millió forintért egy 200 négyzetméteres, 5 szobás szentendrei családi ház kelt el. Budapesten a legolcsóbb ingatlan 2 millió forintért cserélt gazdát a IV. kerületben. A 9 négyzetméteres lakáshoz egy 15 négyzetméteres kertrész is tartozik.

Extrém esetek

Az Otthon Centrum kínálatában jelenleg szereplő legolcsóbb és legdrágább ingatlan között még jelentősebb a különbség. Négyzetméterárban nincs olcsóbb ingatlan egy ladánybenei tanyánál: a négyzetméterára 9400 forint. Ennek több mint kétszázszorosa a pesti Duna-parton kínált 143 négyzetméteres lakás négyzetméterára. A dunai panorámás, teljesen felújított házban álló saroklakás négyzetméterára kicsivel 2 millió forint fölött van. A vételárát tekintve legdrágább ingatlan az Otthon Centrumnál, a maga 1,4 milliárd forintos árával a főváros XIV. kerületében található. A 22 szobás, 1444 négyzetméteres villához egy csaknem 5000 négyzetméteres telek tartozik. Ellenpárja, azaz a legkevesebbért kínált ingatlan a Pécshez közeli Mánfán található, 1,3 millió forintos, 51 négyzetméteres családi ház. A ház vályog falazatú és erősen felújítandó, vagy elbontandó.

Legkisebbek

A 2014 első félévében az Otthon Centrumon keresztül eladott ingatlanok közül a legkisebb ingatlan egyben a legolcsóbb is a fővárosban. A IV. kerületi 9 négyzetméteres lakás galériázható, ami esetében jelentős területnövekedéssel kecsegtet. A lakás egyetlen félszobájából nyílik a fürdő, mosógépestül. Az 1950-ben épült házban lévő lakás kertkapcsolatos, villanyradiátorral fűtik. A lakás négyzetméterára kicsivel a budapesti átlag alatt van; 222 ezer forint. A vidéki mezőnyben a legkisebb eladott ingatlan Győrben található. Az egyszobás lakás 14 négyzetméteres, 2011-ben alakították ki, újszerű, teljes értékű fürdőszobával.

Legnagyobbak

A legnagyobb – 2014 első hat hónapjában gazdát cserélt – ingatlan alapterülete 620 négyzetméter. A főváros XIV. kerületében, 1910-ben épült és 2008-ban felújított villaépületben 14 szoba található, és tartozik hozzá egy 300 négyzetméteres kert is. A vidéki legnagyobb alapterületű ingatlan Siófok közelében található. A 650 négyzetméteres kúriához saját halastó és 5 hektáros birtok tartozik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!