Ők ma Magyarország legígéretesebb startupjai

Vágólapra másolva!
Ez az öt cég nyerte a Loffice idei startupversenyét, így ők képviselhetik Magyarországot Európa legnagyobb startuprendezvényén, a bécsi Pioneers Festivalon.
Vágólapra másolva!

Mintegy 3500 fős nemzetközi közönség és 250 világszinten elismert befektető előtt mutatkozhat be az az öt magyar startup, amelyet a szakmai zsűri vasárnap este választott ki a Loffice startupversenyének döntőjében.

Az elbírálás két körben zajlott, először egy online felületen keresztül válogatták ki a zsűritagok azt a 11 startupot, akit a döntőn való részvételre javasoltak.

Fotó: Loffice

Fontos volt, hogy a zsűriben különböző befektetői szemléletek jelenjenek meg, ezért a szervezők nagyon különböző területen dolgozó és különböző léptékű projektekkel foglalkozó szakembereket válogattak össze.

Erik Bovee San Franciscoban él és ottani startupgondozással foglalkozik, Christoph Prinz induló fázisban lévő projekteket támogat európai szinten,Oszkó Péter nevéhez kötődik a legsikeresebb hazai exit, Korányi László pedig a startup-szcéna állami lehetőségteremtéséért felelős NIH alelnöke. A zsűri tagja volt továbbá Halász Iván, aki kockázatitőkésként nagyobb tőkeigényű projektekkel foglalkozik, illetve a Zsűrizés első körében részt vett Tim Röhrich, a Pioneers Festival igazgatója is.

A vasárnapi döntőben a tizenegyfős mezőny tagjai 3-3 percben prezentálhattak, majd további 2 percben válaszoltak a zsűri kérdéseire. A nemzetközi zsűri egyetértett abban, hogy a hazai mezőny a világ bármelyik startupversenyén megállta volna a helyét. Fájó érdekesség, hogy női vállalkozó nemcsak a győztesek közé, de még a shortlistre sem került fel.

A Pioneers fesztivál standhelyeit végül az alábbi cégek nyerték:

Colibrilabs

A Colibrilabs egy erdélyi startup, amely drónjainak prototípusai már most ötször több időt töltenek a levegőben, mint az átlagos versenytársai. Bustya Attila Csíkszeredán tervezi és szereli össze a világ legjobb drónjait, célja, hogy a közeljövőben minden a repülési időhöz kapcsolódó világrekordot megdöntsön.

Codie

A Codie egy fejlesztő játék 10-14 éves gyerekek számára, amelynek segítségével a fiatalok játszva sajátítják el a programozás és a számítógépes logika alapjait. A csomag egy robotból és egy mobilapplikációból áll. A projekt célja, hogy a következő generációk könnyen elsajátíthassák az algoritmikus gondolkodást.

DZZOM

A DZZOM bioinformatikai vállalkozás élen jár a humán sejteken belüli gének és fehérjék által alkotott hálózatok építésében és szimulációjában, így hozzájárul a komplex betegségek biológiai folyamatainak és kapcsolatainak megértéséhez.

A DZZOM Network Medicine SaaS termék segítségével a globális gyógyszeripar jelentősen csökkenti az innovatív gyógyszerek kutatás-fejlesztési idejét és költségét. A projekt célja, hogy a kutatók által kifejlesztett termékekkel onkológiai, szív- és érrendszeri, vagy immunológiai betegségek korai diagnózisát segítse, és lehetőséget teremtsen személyre szabott terápiák kifejlesztéséhez.

Liber8 Technology

A Liber8 Technology célja, hogy megszabadítsa a világot a lemerülő akkumulátoroktól és a mindent behálózó kábelektől. A magyar cég olyan IT termékeket gyárt majd, amik kábel és gombok nélkül működnek és sohasem kell őket tölteni! Első termékük egy e-ink kijelzővel borított, NFC chippel kommunikáló luxuskarkötő lesz, amit mobiltelefonnal lehet vezérelni.

Nowtech

A Nowtech fejlesztése egy GyroSet egy elektronikus kerekesszék vezérlő platform, amely fedélzeti számítógépe és egyedülálló fejvezérlése révén kinyitja a világot a súlyosan mozgássérült emberek számára.

A megoldás a sérült felhasználók igényeit maximálisan figyelembe véve született, ezáltal található benne fejvezérlés, környezetvezérlés, beszéd szintetizátor, navigáció és internet elérés, valamint elektronikus menetstabilizáló algoritmusok, és ha mindez nem lenne elég, fékezéskor még a kerekesszék akkumulátorait is tölti.

A találmány ezeken kívül számos technológiai újítást vonultat fel a, melyek eddig nem kaptak helyet a mozgássérültek életében. A GyroSet új funkciói révén lehetővé teszi, hogy a súlyosan mozgássérült emberek is dolgozhassanak, illetve kapcsolatot teremthessenek a külvilággal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!