“Minden időben…”

Fricskaként támasztotta fel hamvaiból a Tisza Cipő márkanevet, és nyitott éttermet a gulyáskommnizmust idéző Menza névvel Budapest legtrendibb környékén. Vidák Lászlóval, a retródivat egyik hazai megteremtőjével beszélgettünk.

Vidák László ahhoz a szerencsés generációhoz tartozik, amelyik jókor volt jó helyen. A rendszerváltás környékén dühöngő vadkapitalizmus a húszas éveinek elején érte, ő pedig elég talpraesett is volt ahoz, hogy megragadja a kínálkozó lehetőségeket. Mára, negyvenesként, övé a budapesti Liszt Ferenc tér egyik legnépszerűbb étterme, és egy olyan márka tulajdonosa, amire rengetegen gondolnak vissza nosztalgiával.

Haverok, buli

“Jövőre lesz húsz éve, hogy vállalkozni kezdtem, ekkor keveredtem el egy dunai állóhajón rendezett boat-party-ra, ahol Tommyboy és DJ Buday zenéltek,” emlékszik vissza a kezdetekre Vidák László, aki korábban a szülei siófoki sportruházati üzletében, a Triathlon Sportban segített be, majd a Douwe Egberts kávés cég területi képviselőjeként járta az országot.

Fél évig kellett bizonygatnia, hogy komolyan gondolja Fotó: Polyák Attila - Origo

A buli viszont elég inspirációt adott ahhoz, hogy elkezdje építeni a saját karrierjét: másnap megkereste a két dj-t, és hamarosan az ő menedzserükként kezdett hajós bulikat szervezni.

Hőskor

A house zene hőskorában a partik hamar népszerűek lettek: az évi öt rendezvényre - kizárólag teliholdkor tartották őket - a jegyek 95 százaléka már elővételben elkelt. “Volt olyan, hogy három, összekötött kompon 3000 ember bulizott a Balaton közepén,” meséli az akkor huszonéves szervező.

Drogmentesen

Bár a kilencvenes évek tömegbulijai nemcsak híresek, hanem hírhedtek is voltak Vidák szerint aki akart, az könnyen kimaradhatott a “vadkeleti” hangulatból. “Először is: minden szervező, sőt, a rendezvényt meghatározó DJ-k is alapból elutasítottak mindent, ami a drogokkal kapcsolatos. A stílus is ebbe az irányba hatott: a house - a technóval ellentétben - sokkal inkább a buliról szól, mint a drogokról. Végül pedig az akkor piacvezető biztonsági céggel, az In Kallal dolgoztunk, akik biztosították, hogy csak olyan vendégek és dolgok jussanak be a rendezvényre, amire az áldásunkat adtuk,” mondja Vidák László. Alkohol persze fogyott rendesen, de minthogy a vendéglátás a rendezvény egyik fő bevételi forrása volt, ezt egy pillanatig sem bánták.

Magas talpon

A vendéglátáson kívül még egy dolog volt, ami a kezdetektől érdekelte a rendezvényszervezőből idővel vállalkozóvá érő Vidák Lászlót: a kereskedelem. “Egy barátomon láttam először a csótányroppantót, amit Londonból hozott, és ami akkor forradalmi újdonságnak hatott,” mondja, hozzátéve, hogy ennyi év távlatából már bevallhatja, hogy a Buffalo kizárólagos forgalmazójaként neki köszönheti az ország azt a kultúrterrrort, amit tíz éven keresztül a márka miatt elszenvedett.

Az ő buliján, az ő cipőjében

“Bár az utolsó időszakban már olyanok is hordani kezdték, akikkel nem szívesen azonosultam, az első két-három évben nagyon drága - ennek megfelelően hatalmas hájp - volt a Buffalo cipő,” mondja Vidák László, aki szerint az igazi életérzés az volt, amikor az ő buliján az ő cipőjében tombolt a tömeg.

Idővel azonban megcsömörlött a bulizástól, az ezzel járó éjszakai élettől, és hagyományosabb, “felnőttesebb” kihívások után nézett.

Nosztalgiahullám

“2002-ben, amikor éppen kiszálltam a hajós bulikból, egyszer csak megláttam egy srácot a Deák téri zebrán egy régi Tisza cipőben. Azonnal elöntött a nosztalgia, hiszen én magam is ilyenben atletizáltam. A Puma pont ekkor kezdte visszahozni a retró modelljeit, így rövid gondolkodás után megszületett a döntés: ebben van fantázia” - meséli Vidák László.

Újraélesztés

Felvette a kapcsolatot az állami tulajdonban lévő martfűi cipőgyárral, ahol a nyolcvanas években ugyan abbahagyták a Tisza cipők gyártását, de ami egy profilváltás után, munkavédelmi cipőkre specializálódva azóta is folyamatosan üzemelt.

A Tiszára mindenki nosztalgiával gondolt Fotó: Polyák Attila - Origo

“Egy fél évig csak azért jártam le Martfűre, mert nem értették, hogy mit akarok ezzel az egésszel,” mondja Vidák. Végül sikerült leporolni a régi kaptafákat, előtúrni a szabásmintákat, és megkezdődhetett a gyártás.

Minimális befektetés

Magáért a márkanév használatáért a gyár egy fillért sem kért - ők már régóta nem használták, a védjegyoltalom is réges régen lejárt már eddigre - a pénzbeli befektetés csupán annyi volt, hogy az első 1200 pár cipő gyártását kellett előfinanszírozni.

Az Astoriánál lévő Tisza márkabolt végül 2003-ban nyitott meg.

Hack-kampány

“Ahhoz, hogy előzetesen megdolgozzuk és teszteljük a piacot az első prototípusokból adtunk néhányat a haverjainknak, köztük dj-knek. A siker pedig azonnali és elsöprő volt,” emlékszik Vidák László. Aztán amikor a boltokban is megjelentek a cipők, és a közönség meglátta az árcédulát kritikát is kaptak rendesen.

Megvan az ára

Eddigre ugyanis a nagy márkák rendre a távol-keleten gyártatták a cipőiket, így a Tisza, amely európai alapanyagból, Európában készült nem a szocializmusban megszokott árszínvonalon került az üzletekbe. “2002-ben egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy egy magyar névvel, egy magyar gyártású, magyar márkával fognak-e téged szeretni - és ha igen, akkor mennyiért” - mondja Vidák, aki szerint a projektnek az is fontos része volt, hogy a Tiszával megerősítsék a hazai könnyűipar és a Martfű környéki cipőgyártás akkor már megkopóban lévő renoméját.

Minőségi szűrő

Ehhez persze a termékeknek kifogástalan minőségűeknek kellett lenniük, ami nem ment egyszerűen. Az első időkben a legyártott cipők nagy részét jótékony célokra kellett felajánlani, hiszen azok nem mentek át a minőségi szűrőn. És miután bebizonyosodott, hogy a martfűi gyár nem tudja hozni az elvárt színvonalat, a gyártást egy drasztikus lépéssel a közeli Cibakházára helyezték át.

Saját üzem

A Tisza termékek azóta is itt készülnek, bérgyártásban, a tulajdonos pedig most, tizenegy év tapasztalattal érzi úgy, hogy hamarosan időszerű lesz egy körülbelül húszfős, saját üzem felépítése - a tervek szerint ismét Martfűn.

A retrómárkát egyébként nemcsak a hazai gyártás teszi egyedivé: a disztribúció is különleges, hiszen a Tisza cipők egyetlen cipőbolt-hálózatban sem kaphatók, kizárólag az ország nagyvárosaiban lévő, nyolc Tisza márkaboltban érhetők el.

Nemzetközi porond

A következő lépcső? Vidák László reményei szerint a Tisza az igazi nemzetközi karrierjét jövő januárban a berlini Fashion Week Bread & Butter show-jával kezdi. “Nagyon sok külföldi már most is úgy érkezik Budapestre, hogy tud arról, hogy van itt ez a speckó magyar márka, sőt, egy haverom egy neves, német divatfotóson is látott már Tisza cipőt” - meséli Vidák.

A cél azonban, hogy a Tisza a nemzetközi piacon is kiszabaduljon a gerilla-brand kategóriából, és a mainstream divat teljes értékű szereplőjévé válhasson.

Vállalkozóportrénk holnapi, következő részében bemutatjuk hogyan lehet összehangolni egy sportcipőmárkát egy retró hangulatú étteremmel.