Ha már Tisza, akkor legyen Menza!

Vidák Lászlónak két jólmenő vállalkozása van, de egy hatéves autóval jár, és életében maximum ötször volt könyvelőnél. Azt mondja, ha nap mint nap pénzzel kéne foglalkoznia, biztosan nem élné túl. A Tisza cipő feltámasztása után ezúttal a Menzáról beszélgettünk vele.

Vállalkozóportrénk tegnapi részében végigkísértük, hogyan lett Vidák László buliszervezőből az egyik legnépszerűbb magyar márka feltámasztója.

A Tisza és a Menza csak látszólag áll távol egymástól: valójában Vidák László két vállalkozása egy tőről fakad.

Ha már Tisza

“Miután a 2002-es évem a Tisza cipőmárka feltámasztásával telt, hirtelen bevillant valami, amin addigra már hónapok óta gondolkoztam” - meséli. “A barátaimmal körüljártuk a világot, és azon gondolkoztunk, hogy milyen stílusú éttermet kellene nyitni a Liszt Ferenc téren, amikor egyszer csak összeállt a kép: ha már Tisza, akkor legyen Menza!”

Ha már Tisza, akkor legyen Menza! Fotó: Polyák Attila - Origo

A fénykor

Az ezidőtájt fénykorát élő Liszt Ferenc téren ekkor kizárólag idegen hangzású neveket talált a látogató: a Buena Vista, az Incognito vagy a Café Vian ráadásul a magasabb árfekvésű, kifinomult konyhát kereső vendégeket szólították meg.

A Menza helyéül szolgáló ingatlan adott volt, hiszen azt eddigre már évek óta bérelték - igaz, korábban a Buffalo cipők raktáraként használták.

Az első visszajelzés

“Amikor egy barátomnak - az Incognito akkori tulajdonosának - mondtam, hogy Menzának fogják hívni az új éttermet, és tojásos nokedlit meg sült hekket fogunk árulni, egy hétig röhögött rajta” - illusztrálja az akkori üzleti környezetet Vidák László.

Újracsomagolt hangulat

A koncepció pedig pontosan az volt, amire a név is utalt: a régi menzák kínálatát és hangulatát akarták olyan módon “újracsomagolni”, hogy az szezontól függetlenül megszólítsa az egyszerű de ízletes, nem utolsó sorban pedig elérhető árú étkezésre vágyó közönséget.

Napi menü

“Kevesen tudják, de mi kezdtünk el először napi menüt árulni a Liszt Ferenc téren, pontosan azért, hogy a tér ne csak a nyári, “kiülős” időszakban, hanem egész évben üzemeljen. A környékbeli irodákban dolgozók hamar rákaptak az új étkezési lehetőségre, és az éttermet tulajdonképpen a mai napig a napi menü tartja el” - mondja a 2003-ban úttörőnek számító koncepcióról Vidák László.

Retró a köbön

A Menza berendezése is ezt a retró hangulatot tükrözte: a tapéták és a csempék különböző állami üdülők felújításából és bontásából “kukázott” alapanyagokból készültek, ez pedig nem utolsó sorban a nyitás költségvetésére is pozitív hatással volt.

Családi segítség

“Pontos számokra nem emlékszem, de nagyjából 50-60 millió forintos beruházás volt megnyitni az éttermet, amihez a hajós bulik szervezéséből összegyűjtött pénzemen kívül egy komolyabb családi segítséget is igénybe vettem” - emlékszik vissza Vidák László. A családi közreműködés nem is állt meg a kezdeti kölcsönnél: Vidák édesanyja a mai napig gazdasági vezetője mind Menzának mind pedig a Tiszának.

Családi segítséggel alakította étteremmé a korábbi raktárat Fotó: Polyák Attila - Origo

A gyorsan sikeressé váló étterem persze nem volt kimondottan népszerű a környékbeli konkurensek körében, bár a hőskorban még sokkal jobb és közösségibb volt a hangulat a Liszt Ferenc téri éttermesek között.

Közösségi összefogás

Közösen szervezték meg a tér őrzését - korábban ugyanis mind a lakókat zavaró vendégek, mind pedig a vendégeket meglopó zsebtolvajok rengeteg problémát okoztak -, de szerveztek szabadtéri rendezvényeket, például borfesztivált is.

Megkopott dicsőség

Az erre a célra alapított Broadway Egyesületnek ma már a Liszt Ferenc tér tizenkét étterméből csak négyen tagjai - közöttük Vidák László. Szerinte a fordulatot az hozta, amikor néhány étterem olyan tulajdonosok kezébe került, akik már nem vettek részt napi szinten az üzemeltetésben: ettől ugyanis sokszor lelketlenné, sima üzleti vállalkozássá silányultak a korábban vendégközpontú, hangulatos helyek. “Mindannyiunknak jót tenne, ha ismét kialakulhatna egy szélesebb körű összefogás a környékbeli helyek között, hiszen az egész tér megszenvedi például, hogy jelenleg három nagy üzlet áll üresen - a többi közül néhányba pedig alig tér be vendég” - osztja meg ezzel kapcsolatos véleményét Vidák.

Irány külföld

Egy Liszt Ferenc téren lévő étterem egyébként nagyjából ugyanazokkal a problémákkal és nehézségekkel szembesül napról napra, mint bármelyik másik vendéglátóhely.

Óriási például a fluktuáció, hiszen a személyzet tagjai közül mind többen mennek külföldre. “A szokásos menetrend az, hogy valaki vidékről felkerül Budapestre, lehúz nálunk néhány hónapot vagy egy-két évet, ezalatt megtanul angolul, és már megy is tovább” - mondja Vidák László.

Fiatalokkal dolgoznak

Ez azért is komoly probléma, mert a náluk töltött idő nagy része a betanítással telik - egy kezdő segédpincérnek legalább három hónapig kell dolgoznia, hogy oda merjék engedni egy vendéghez - a szakmailag jó embereket pedig szinte képtelenség megtartani.

Elmúltak azok az idők, amikor feketén lehetett fizetést adni Fotó: Polyák Attila - Origo

“Mi fiatalokkal dolgoztatunk, ez megy is a Menza koncepciójához és hangulatához” - fejti ki Vidák, hozzátéve, hogy nekik a bérigényük is jóval kisebb, mint a tapasztalt felszolgálóknak: egy pincér náluk mintegy 100-130 ezer forintot keres.

Állandó kontroll

Amikor a fekete keresetek jönnek szóba, Vidák László csak legyint: “a múlt hónapban öt ellenőrzésünk volt, háromszor jött a NAV, egyszer a Vám- és Pénzügyőrség, egyszer pedig a fogyasztóvédelem. Nyilvánvalóan elmúltak azok az idők, amikor a személyzet zsebbe kapta a fizetését” - mondja.

Védett férfiak

A vállalkozó egy másik városi legendát is azonnal megcáfol: ő ugyanis nem emlékszik olyanra, hogy valaha, valaki is védelmi pénzt kért volna tőle. “Lehet, hogy korábban volt ilyen, de 2003 óta, mióta a Menza nyitva van, ez már biztosan nem létezik. Persze a környékbeli éttermek fizetnek a védelemért, hiszen a teret március és október között biztonsági szolgálat őrzi, ráadásul a tér őrzését jelenleg mindössze négy étterem “dobja össze”, a többiek csak a gyümölcsét élvezik” - teszi hozzá némi keserűséggel a hangjában Vidák László.

Alakuló város

A Menza megnyitása óta eltelt tizenegy évben nemcsak a tér, a város is sokat változott. A bulinegyed felfutása azonban csak az első években éreztette a hatását. “Hosszú távon inkább letisztította a piacot” mondja Vidák. “A Menza nem a buliról, hanem a borozgatáson túl főleg a meleg ételről szól, ennek megfelelően a bevételünk legalább kétharmada ételből származik” - mondja Vidák, aki ugyan szórakozó fiatalként maga is szívesen tölti az idejét a Kazinczy utca környékén, de bulihelyet a világért sem üzemeltetne. “Azért hagytam abba a hajós bulikat csaknem tizenöt éve, hogy ne kelljen éjszakáznom. Inkább üzemeltetnék tíz Főzelékfalót, mint egy kocsmát” - mondja.

Irány a Szabadság tér

Ha nem is a Gozsdu udvar környéke az irány, de terjeszkedési tervei azért vannak. Egy közelmúltban felvett, 100 millió forintos, NHP-s hitel segítségével például jövő nyárra rögtön két álma is valóra válik. “A Szabadság téren fogunk egy reggelizőhelyet nyitni, és közvetlenül mellette egy a Menzánál jóval kisebb, családias hangulatú éttermet” - mondja Vidák László. A két projekt jelenleg az engedélyeztetési fázis végénél jár, a nyitás tervezett időpontja jövő nyár eleje.

Pénzkérdések

És végül a mindenkit érdeklő kérdés: mennyit keres a Menza és a Tisza cipő tulajdonosa? “Fogalmam sincs” - fakad ki őszintén Vidák. “Van valamennyi hivatalos fizetésem - talán ötszázezer forint -, de a cég pénzügyeit anyukám intézi, én ebből csak annyit érzékelek, hogy néha megjelenik pénz a bankszámlámon. Nem érdekel a pénz, és nem is használok belőle többet, mint amennyi a mindennapi megélhetéshez feltétlenül szükséges. Tök jól elfurikázok a hatéves Minimmel, és még így is előfordul, hogy a benzinkúton nem tudok fizetni, mert nincs nálam pénz. Ez egyébként nemcsak a magánéletemre, hanem a vállalkozásokra is igaz: nem követem napról napra például az étterem forgalmát sem. Én meg tudom mondani, hogy ami kijön étel, az jól néz-e ki, finom-e, hogy normálisan van-e felöltözve a felszolgáló, és hogy jó-e a zene, ami szól. Ha a pénzügyekkel kéne nap mint nap foglalkoznom, tutira belehalnék.”