Mitől olyan menő a Tesla?

Vágólapra másolva!
Szinte mindenki a Tesláról beszélt az elmúlt hetekben, miután gyorsjelentésével, valamint a gigagyárral kapcsolatos bejelentésével valamennyi befektetőnek és elemzőnek pozitív meglepetést okozott. Az árfolyam óriási vágtát mutatott december óta, és soha nem látott szintekre emelkedett. Mi állhat a háttérben? Mi hajtja a Tesla-sztorit?
Vágólapra másolva!

Remek gyorsjelentés

Folyamatosan történelmi csúcsokat döntöget a Tesla Motors árfolyama, miután az autógyártó a várakozásoknál lényegesen jobb negyedik negyedéves gyorsjelentést, és ahhoz kapcsolódó kommentárt tett közzé két héttel ezelőtt. Az árfolyam 215 dollár felett is járt a jelentés után, azóta pedig 260 dollár közelébe emelkedett. Így remekül teljesít a cég, de a hozam-kockázat arány fontossága miatt egyelőre nem található jó beszálló az árfolyamban.

A nagy menetelés egyik fő oka, hogy a várt 25,8 centnél lényegesen nagyobb tisztított EPS-t értek el a negyedik negyedévben, miután 33 centes lett a tisztított (nem amerikai számviteli szabályok szerint számított) EPS. Ennek oka, hogy a költségek nem ugrottak meg jelentősen, amitől több elemző is tartott a gyorsjelentést megelőzően. Az amerikai szabályok szerint 16 millió dolláros veszteséget ért el a cég, ami a második legjobb negyedév a cég elmúlt 4 évében.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

25 százalékosra emelkedett a negyedéves bruttó fedezeti hányad, így sikerült elérni a menedzsment által korábban megfogalmazott célt, sőt, a négy negyedéves gördülő számok így már 22 százalék feletti bruttó fedezeti hányadot mutatnak. Kedvezőnek számít továbbá, hogy a mutatót a különböző környezetvédelmi okokból járó támogatások sem torzítják már, melyek pozitív hatása hosszútávon mindenképpen megszűnt volna.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az árbevétel ugyanakkor némileg elmaradt a Bloomberg elemzői konszenzusától, még a jelentés előtt közzétett, 6 900 autós eladás ellenére is. Éves szinten azonban még így is 100 százalékos volt a növekedés, a sokak által fontosabbnak tartott, nem amerikai szabályok szerint kapott 761,3 millió dolláros árbevétel pedig újabb történelmi rekordot jelent, nem beszélve a negyedév alatt eladott rekord nagyságú S modellről.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ezzel azonban nem sérül a Tesla-sztorija, ami tavaly év elején bontakozott ki látványosan a tőzsdén is. Az elektromos autógyártással foglalkozó vállalat árfolyama ugyanis 2013-ban közel négyszeresére emelkedett, miután az elektromos autók egyre népszerűbbek az USA-ban, és Európában, valamint Ázsiában is megvetni készül a lábát a Tesla.

Kedvező számokat vár a menedzsment

2014 végére pedig hetente akár 1000 autót is legyárthat majd a Tesla, ami nagy ugrásnak számítana a jelenlegi heti 600 autóhoz képest. A gyártási volumen különösen fontos, mivel a Tesla esetében egyelőre a kínálat (gyártás) jelenti a szűk keresztmetszetét az árbevétel (és a nyereség) növekedésének. Idén tehát akár 35 ezer autót is eladhat a Tesla, szemben a tavalyi 22 ezerrel, ami 50 százalékos növekedést jelentene.

A bruttó margin is tovább emelkedhet a következő években, és év végére akár a 28 százalékot is elérheti a menedzsment szerint. Sőt, több elemző szerint az sem kizárt, hogy a Tesla a következő években simán 30 százalékos bruttó fedezeti hányad fölé megy, ezzel jelentősen megelőzve a 20 százalékos szint közelében található európai prémiumgyártókat.

Folytatódik a terjeszkedés

Egyre nagyobb hangsúly kerül az európai terjeszkedésre, mivel 30 új szervízközpontot, illetve üzletet tervez építeni a Tesla az öreg kontinensen. Az európai terjeszkedésnek pedig az Egyesült Királyság lehet az egyik legfontosabb eleme, ezért a Tesla a jövőben már baloldali közlekedésre alkalmas S modelleket is gyárt majd.

Tavasztól már Kínában is elkezdődhet az S modellek értékesítése, sőt, ha minden a tervek szerint alakul idén az ázsiai és európai autóértékesítés együttesen kétszerese lehet, az Amerikában eladott autók számának.

A következő Tesla, az X Modell munkálatai is remekül haladnak. Év végére már jöhet a tesztelés, 2015 elején pedig piacra is dobhatják az új modellt. A 2016-2017-ben várható harmadik generációs (Gen3) modellekkel kapcsolatos fejlesztések szintén jó úton járnak.

Jelentősen megnövekedhetnek ugyanakkor a költségek a terjeszkedés miatt, ami még a vezérigazgató, Elon Musk szerint sem kerülhető el 2014-ben. Az év elején a működési költségek 15 százalékkal növekedhetnek meg, míg az év későbbi részében az X modell fejlesztése miatt a kutatási költségek fognak emelkedni a menedzsment szerint. Ennek függvényében kulcsfontosságú lesz, hogy a bevételek növekedése mennyiben tudja ezt ellensúlyozni.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Jön a "gigagyár", jöhetnek az új lehetőségek

Bejelentette a társaság a korábban már sokak által várt "gigagyár” megépítését, mely a tervek szerint 2017-re el is készülhet. A projekt megközelítőleg 5-6 milliárd dolláros nagyságú lesz, amiből 2 milliárdot biztosít majd a Tesla. Az autógyártó ezzel teljes mértékben saját forrásból fedezhetné az autói gyártásához szükséges akkumulátorokat, ami jelentősen növelheti majd a gyártás sebességét. Az autógyártó szerint a 2013-ban eladott 35 ezer autóval szemben 2020-ra már 500 ezer autót értékesíthetnek évente. Ezzel együtt az tény, hogy ezzel még csak a globális autópiac 0,5 százalékát szerezhetné meg.

Forrás: Bloomberg Industries, Investor.hu

A Tesla a házon belüli gyártással az elektromos autók eladási árain is faraghat, miután az itt gyártott akkumulátorok önköltsége közel 30 százalékkal lehet alacsonyabb a jelenlegi beszerzési áraknál. A Tesla hosszú távú stratégiájában fontos szerepet kap, hogy a jelenlegi 70-80 ezer dolláros eladási árakat 35-40 ezer dollárig is leszorítsa (a bruttó marginok csökkenése nélkül). Elsősorban az alacsony eladási árakkal tervezett Gen3 modellek esetében lehet ez fontos.

A "gigagyár" ráadásul egyes elemzők szerint akár az áramszolgáltatók számára is komoly veszélyeket tartogathat, és a Tesla így a közel 1 500 milliárd dolláros áramszolgáltatói piacra is betörhet. Ezzel pedig további jelentős bevételi forrásokra is szert tehetne a Tesla, és a teljes elektromos autópiac szempontjából meghatározó beszállítóvá léphetne elő.

Hosszabb távon pedig az sem kizárt a Morgan Stanley szerint, hogy az önműködő autók piacán is megjelenhet a Tesla, ami közel 5 400 milliárd dolláros piacnak tekinthető. Nem véletlen, hogy a Morgan Stanley elemzője 320 dolláros célárat fogalmazott meg a részvényre. A 320 dolláros célárnál már csak a Dougherty elemzője optimistább, 325 dolláros célárral. Az elemzők 38 százaléka pedig szintén vételre, és 44 százaléka tartásra ajánlja a részvényt. A Wall Street tehát továbbra is optimista.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ebben egy esetleges felvásárlási spekulációnak is szerepe lehet, akár az Apple-ről, akár a General Motors-ról legyen is szó. Az utóbbi hónapokban többször is szóba hozták ezeket a cégeket a Teslával, Elon Musk pedig személyesen beszélt nemrégiben az Apple legfelsőbb vezetésével, igaz, az nem derült ki, hogy mi is volt a téma. A jövő szempontjából tehát nem kizárt, hogy a Teslát végül felvásárolják, ez pedig a jelenlegi részvényesek számára jól is elsülhet.

1,6 milliárd dollár értékben bocsát ki átváltható kötvényeket a Tesla, hogy az ebből származó forrásokból finanszírozni tudja a gigagyár, valamint a harmadik generációs modellek megépítését. Bár elemzők szerint sokkal inkább a beruházások kapcsán keletkező költségek időbeli elosztásáról van szó, semmint likviditási problémákról, az átváltható kötvények hosszútávon a jelenlegi részvényesek számára hígító hatással járnak, ezért kedvezőnek semmiképpen sem értékelhetőek. Ráadásul a kötvények pontos kibocsátási kondíciója sem ismert egyelőre, ez pedig kockázatot jelent.

Azért bőven vannak kockázatok

Továbbra is veszteséges a Tesla az amerikai szabályok szerint, kizárólag a tisztított számokra hagyatkozni pedig igen kockázatos. A tisztított adatok ugyanis azoknak az S modelleknek az eredményhatását is tartalmazza, melyekre a Tesla visszavásárlási garanciát adott a vásárlóknak. Az amerikai szabályok szerint ez jövőbeni kötelezettségként jelenik meg, ám a tisztított számok ezt már előre nyereségként mutatják ki.

Forrás: Bloomberg Industries, Investor.hu

Egyáltalán nem adják olcsón a Tesla-sztorit, a részvény ugyanis a következő egy évre várt nyereségének több mint százharmincszorosán forog. Bár az extrém P/E ráta mellé extrém növekedési ütem is párosul, hatalmas a szakadék a többi autógyártóhoz képest. Sőt, az S&P 500 vállalatai között egyetlen vállalat sem található, ami ennyire túlértékelt lenne EV/EBITDA alapon.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Elképesztően drágának tűnik a részvény akkor is, ha a jövőbeni növekedési területek jeles képviselőihez képest vizsgáljuk az értékeltséget. Akár a megújuló energiával foglakozó vállalatokkal, akár a különböző alkatrészgyártókkal hasonlítjuk össze a Tesla Motorst, nagyon túlértékeltnek tűnik a részvény.

Az viszont könnyen lehet, hogy a Tesla valóban megreformálja majd az egész autóipart (nem beszélve más iparágakról), az értékeltség alapján pedig a befektetők egyelőre hisznek ebben. Amikor pedig egyes vállalatok valóban nagy innovációt hoznak bizonyos iparágakba (lásd Apple-iPhone), akkor az értékeltség hosszútávon nem bizonyul majd túlzónak. Így amennyiben az optimistáknak végül igaza lesz, akkor az árfolyam még jócskán emelkedhet.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Rövid távon viszont bármikor jöhet egy kisebb korrekció az árfolyamban, miután a tűzesetek tisztázása után hatalmas, több mint 110 százalékos ralit mutatott a részvény az utóbbi hónapokban. Ráadásul a Tesla esetében erre gyorsan találhatnak okot a befektetők, épp az előbbi példa kapcsán, bármilyen biztonsági kérdésből kialakulhat egy kisebb pánik. Sőt, a korábban említett felvásárlási pletykák is szerepet játszottak az emelkedésben, ez pedig szintén gyorsan ki tud árazódni a részvényből, ami kockázatot jelenthet.

Úgyhogy nem árt az óvatosság

Ezek alapján pedig egyelőre nem árt az óvatosság, a jó beszálláshoz akár egy kisebb korrekció is indokolt lehet. A korábbi történelmi csúcsot jelentő 194 dollárig, de akár az 50 napos mozgóátlag szintjéig is eljuthat a részvény, ami 181 dollár közelében mozog. Elnézve az RSI indikátort, lenne is ok egy kisebb korrekcióra.

200 dollár közelében már lehetne találni megfelelő hozam-kockázat aránnyal rendelkező beszállót, tekintve a korábbi történelmi csúcsot, és a jelenlegi szinteket.

A Tesla Motors napi grafikonja (Nasdaq) Forrás: StockCharts.com

Nem zárható ki viszont annak esélye sem, hogy tovább folytatja a menetelést a Tesla, és meg sem áll a 161,8 százalékos Fibonacci szintig, ami 290 dollár közelében található. Ezzel viszont már igen közel kerülne a Morgan Stanley 320 dolláros célárához, így ezeken a szinteken már könnyen elképzelhető, hogy sokan realizálnák a pár hónap alatt elért mesés hozamokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!