A kreatív emberek többet hazudnak

Időnként mindenkivel előfordul, hogy nem mond igazat, ám óriási különbség van hazugság és hazugság között – állítja egy most megjelent tanulmány, amely szerint a munkahelyi hazugságok sem feltétlenül számítanak végzetes bűnnek.

Miközben az amerikaiak átlagban két hazugságot mondanak naponta, az átlag mögé tekintve azt látjuk, hogy az elhangzó hazugságok döntő része mindössze néhány embertől származik – állítja Tomas Chamorro-Premuzic, aki üzleti pszichológiával foglalkozik a londoni University College-ban.

Magas IQ

A szakember szerint a gyakori hazudozás olyan egyéb tulajdonságokkal kapcsolódik össze, amelyek általában a magasabb IQ-hoz kötődnek: a hatékony hazudozónak jó memória kell, az sem árt, ha élénk a fantáziája, jól olvas mások reakcióiban, és el tudja fedni a saját, ösztönös gesztusait, testbeszédét, mimikáját.

A hazug emberek jól olvasnak mások reakcióiból, és elfedik a sajátjaikat Forrás: Thinkstock

Örömet okoz

Mindebből a szerző azt a következtetést vonja le, hogy minél eredetibb vagy kreatívabb valaki, annál nagyobb eséllyel válik krónikus hazudozóvá – különösen azért, mert ez utóbbiak nem kényszerből vagy nyomás alatt hazudnak, mint a legtöbb ember, hanem azért, mert nem feltétlenül érzik etikátlannak a füllentést illetve akár még örömet is okoz nekik a hazugság.

Különböző hazugságok

A Harvard Business Review-ban megjelent tanulmányában Chamorro-Premuzic azt fejtegeti, hogy az emberek különböző okokból hazudnak, és ezekhez a különböző típusú hazugságokhoz érdemes különböző módokon közelíteni.

Szerinte vannak azok, akik vélt vagy valós érdekből ferdítenek a tényekről – például hazudnak az önéletrajzukban, a legjobb barátjuknak állítanak be egy híres embert, akivel egyszer közös fotójuk készült. A cikk szerint az ilyen hazugságok szerzőinek többsége önmagát is becsapja, és amíg nem okoz különösebben nagy kárt maga a valótlanság, addig semmi értelme nyilvánosan szembesíteni őket a valósággal.

Krónikus hazudozók

Egy második típus a krónikus hazudozó. Őket leszoktatni a hazugságról körülbelül annyira reménytelen, mint a krónikus későket pontosságra nevelni. Chamorro-Premuzic szerint a megfelelő taktika velük szemben, ha az embert nem éri készületlenül az újabb hazugságuk, és elkezdi helyiértékén kezelni azt, amit mondanak. Ilyenkor a hazugságok ugyan megmaradnak, de azok megtévesztő ereje jelentőse csökken, hiszen a fogadó fél is pontosan tudja, hogy valótlansággal van dolga.

Nevelési célzattal esetleg nem árt utalni rá, hogy mi sem ma jöttünk le a falvédőről – írja praktikus tanácsként a pszichológus szakember.

Egóból hazudnak

Vannak továbbá azok, akik a saját bizonytalanságukat igyekeznek hazugsággal elkezdőzni. Ha valaki rávágja, hogy olvasott egy könyvet, amiről valójában akkor hall először, nem feltétlenül akar rosszat, hanem csak azt mondja, amiről úgy gondolja, hogy a helyes válasz.

Chamorro-Premuzic szerint, aki az egóját, a státuszát védi hazugságokkal, vagy kapcsolódási pontokat „hazudik”, azzal fontos tudatosítani, hogy ezek nélkül is teljes értékű emberként kezelik, elfogadják.

Illemhazugok

Még a legutóbbi típusnál is ártalmatlanabbak a „szociális” hazudozók – amelyik kategóriába néhány kivételtől eltekintve mindenki beletartozik. A szakember szerint a szociális együttélés szabályai megkövetelnek alapvető hazugságokat, például, hogy megdicsérjük annak a kollégának a konyhai képességeit, aki saját készítésű süteménnyel kínálja a munkatársait – még ha őszintén inkább a sütemény, mint az elismerés kívánkozik ki belőlünk.

És végül a klasszikus

A hazugságok mindezen változatossága – mondja Chamorro – nem szépíti azt a tényt, hogy az igazán ártalmas hazugságokkal, amelyek csalásra, lopásra, megtévesztésre vagy az üzleti hírnév tönkretételére irányulnak, azonnal és könyörtelenül konfrontálódni kell.

Az ilyen hazudozókat pedig jobb minél előbb az ajtón kívül tudni.