„Az elmúlt években mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy rohamosan romlik a boltban kapható kenyerek minősége, a valóban jó minőségű kenyerek ára pedig az egekbe szökött” – kezdi Goldbach Zsuzsa, aki eredetileg saját maga és a családja számára keresett megoldást a problémára.
Amikor elkezdte feltérképezni és megismerni a kenyérsütés fortélyait, azt találta, hogy a kenyerek és a péksütemények kis odafigyeléssel és a megfelelő alapanyagok összeválogatásával viszonylag könnyedén és gyorsan elkészíthetők.
„A legnehezebb lépés az, hogy az ember rászánja magát és hozzákezdjen” – mondja. „Onnantól kezdve egy kenyérrel maximum félórányi munka van, hiszen – bár a kenyérsütés ennél lényegesen hosszabb ideig tart – az idő nagy részében a tésztával semmi teendő nincs, az magától is teszi a dolgát”.
Természetesen ő is először a széles körben elterjedt kenyérsütő gépekkel próbálkozott, ám úgy találta, hogy a kézi munkának sokkal több a hozzáadott értéke, mint az extra erőfeszítés, amit igényel.
„A kenyérsütő gépek tökéletesek a dagasztásra, ám az abban sült kenyereknek soha nem lesz olyan finom, ropogós héjuk, mint ha a kenyér sütőben vagy kemencében készült volna. Ráadásul mindenki tudja, aki használt már ilyen gépet, hogy a keverőlapát belesül a tésztába, amitől egyrészt nehezebb kezelni, másrészt pedig távolról sem lesz olyan szép, mint amilyennek egy házilag készült kenyeret képzelünk” – magyarázza.
Azt is érdemes kiemelni, hogy van valami sajátosan bensőséges abban, amikor az ember a két kezével gyúrja, dagasztja a tésztát.
Erről hamarosan személyesen is meggyőződhetünk, hiszen a programot kipróbálva sokmagvas kenyeret és kakaós csigát sütünk. És valóban: amikor a tálban egymásra halmozott összetevőkből tésztaszerű és –állagú massza kezd kialakulni, akkor az asztal mellett tevékenykedők arcán a bizonytalan várakozás is egyre magabiztosabban mosolyra vált.
Abban, hogy a kenyérdagasztással a tésztán keresztül egy évszázados hagyományhoz is kapcsolódjunk, a környezet is a segítségünkre van: ugyan a Mamma d’Oro konyhaműhely egy korszerű, újépítésű újpesti házban található, a tanulás során használt textilek egyenesen az alapító nagyszüleinek tisztaszobájából valók.
„A terítőn, illetve a különböző munkafázisokban használt kendőkön, konyharuhákon látszik, hogy legalább száz évesek – ezek azok a textíliák, amik az egész gyerekkoromat végigkísérték, hiszen nyaranta a nagyszüleim házának udvarára hordtuk ki őket szellőztetni” – mondja Goldbach Zsuzsanna.
„Ausztriában vannak olyan pékségek, ahol évszázadok óta ’etetik a kovászt’, amit generációról generációra örökségként hagynak egymásra a családtagok. Nálunk ez az az örökség és hagyomány, ami a Mamma d’Oróban él tovább” – mondja.
Ahogy az alapító a kenyérről, a hagyományokról illetve a szakmai fogásokról beszél, látszik rajta: valósággal küldetésévé vált, hogy átadja a tésztákról és kenyerekről szerzett tudását. Ezért is döntött úgy tavaly nyáron, hogy az otthoni hobbijával a nyilvánosság elé – és a piacra – lép.
„Nyaralás közben beszélgettünk a lányommal, Zsuzsával – aki egyébként Olaszország leghíresebb gasztronómiai egyetemére, a piemontei UniSG-re járt –, hogy meg kellene nyitnunk ezt az iskolát” – meséli az ötletgazda. Minthogy az ingatlan adott volt, a kezdeti befektetésnek csupán egy második sütőre volt szükségünk. Az ötlet némi tájékozódás és szervezkedés után végül tavaly év végén vált valósággá, az áttörést és a fellendülést tehát az idei évtől várják.
„A kezdeti visszajelzéseink nagyon jók, az év legnagyobb feladata, hogy a Mamma d’Orót minél szélesebb körben megismertessük a nagyközönséggel” – mondja Goldbach Zsuzsanna.
Mire a beszélgetés végére érünk, a konyhát a frissen sült kenyér semmihez sem fogható illata tölti be. Az érzést pedig, hogy a kenyeret a saját kezünkkel készítettük, tényleg nem lehet szavakkal leírni.
Pontosan ezért kell mindenkinek kipróbálnia.